Virágvasárnaptól húsvét hétfőig

A nagyhét a keresztény húsvétot megelőző hét nap, a nagyböjt utolsó szakasza. Virágvasárnappal kezdődik. Ilyenkor barkával körmenetet tartanak Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére. Nagycsütörtök a IV–V. század óta az utolsó vacsora és a szenvedés kezdetének emlékünnepe. A nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, e nap jellegzetes étele a parajfőzelék bundás zsemlével.

Nagypéntek a Krisztus szenvedésére és kereszthalálára való emlékezés napja, szigorú böjt. Halat, tojást, olajos savanyú káposztát, aszalt gyümölcsöket, pattogatott kukoricát, tehát jellegzetes böjti ételeket fogyasztottak.

Sok népi hiedelem kapcsolódik hozzá. Ilyenek a kora hajnali mosakodás a patakban, folyóban, hogy az ember egészséges maradjon. Nem vágtak szárnyast, nehogy dögvész üssön ki az állatok között. Nem szántottak, mert e napon Jézus a földben volt.

Nagyszombat már a húsvéti örömünnep kezdete. Este van a tűzszentelés, a vízszentelés szertartása, majd a vigília (éjféli) mise és a feltámadási körmenet. Ilyenkor szólalnak meg a harangok, jelezvén a feltámadást és a böjt elmúltát. Este a feltámadási körmenetre indulás előtt az ablakban gyertyát gyújtottak, jelképezve Jézus feltámadását. A keleti egyházban a feltámadási körmenetet vasárnap reggel tartják, a nyugati egyház szombat délután vagy este.

A konyhában a nagyszombat sonkafőzéssel, kalácssütéssel, a húsvéti előkészületekkel telik. Sonka nélkül nem múlhat el húsvét. A templomból hazaérve volt szokás megszegni a húsvéti sonkát. Melegen borsó-, lencse-, burgonyapüré, esetleg paraj illik hozzá. Hidegen felszeletelve, levében főtt füstölt kolbásszal, főtt, cikkekre vágott tojással és reszelt tormával, retekkel, újhagymával, céklával körítve kerül az ünnepi asztalra. A füstölt sonka levéből készítették az ún. kaszáslevest. A vacsora befejező fogása a húsvéti diós és mákos kalács vagy patkó. A kalács évszázadok óta a magyar konyha – elsősorban persze a paraszti konyha – rangos ünnepi tésztaétele. Előfordul különböző formákban, szerepel a húsvéti, a karácsonyi, a lakodalmas asztalokon is.

A húsvét tulajdonképpen a húsvét vasárnapja, a keresztény egyházakban Krisztus feltámadásának emlékünnepe. A magyar elnevezés onnan származik, hogy a hívők nagyböjt után e napon kezdték meg a húsevést.

A húsvét megünneplésének napja kezdetben nem volt egységes. Végül is a niceai zsinat 325-ben úgy rendelkezett, hogy a húsvétot vasárnap kell megünnepelni, mégpedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap. Ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor a húsvétot a következő vasárnap kell megtartani, így az mindig március 25-e köré esik. A húsvét kiszámítása azért fontos, mert ennek megtartásától függ az év hátralévő részében esedékes mozgó ünnepek elrendezése.

A húsvét jellegzetes étele a bárány. A húsvéti bárány Jézust jelképezi, akinek előképe volt az a bárány, amelyet a zsidók ettek az egyiptomi kivonulás alkalmával. A bárányt változatosan, sokféle formában készítik, pl. tartalmas bárányfejleves, az erdélyies csípős, pikáns tárkonyos bárány, báránypörkölt, tejfölös báránypaprikás. Ugyancsak vonzó az aranysárgára sütött rántott bárányszelet, vagy a szalonnával tűzdelt, ropogósra sült gerinc. Lényeg, hogy alapanyagként gyenge, finom húsú szopós bárány szolgáljon, melynek megsütött húsához jól illenek a primőr tavaszi zöldfőzelékek, zöldsaláták és a tepsiben sült pirított burgonya. Az ünnepi ebédre tálalt bárányt, különféle fogások vezethetik be és követhetik. Előételként adható az előző estéről maradt hideg füstölt sonka, a húsleves májgombóccal vagy egy erdélyi kapros töltött káposzta. A választék kedvéért adhatunk tortát, süteményeket, de nem maradhat el a diós, mákos kalács sem.

Húsvét hétfőjének hagyományos étele a tavaszi rántott csirke. Ezen a napon háttérbe szorítják az asztal örömeit a különböző népszokások. Nálunk mindenfelé ismert a húsvéti locsolkodás, ami a néphit szerint a lányok fiatalságát, szépségét, kelendőségét biztosította. A locsolkodásért piros vagy mintákkal díszített hímes tojás járt, és természetesen étellel, itallal kínálták a locsolókat.

Bizonyos országokban divat ilyenkor az örömtűzgyújtás, a korbácsolás, a locsolás, a húsvéti nyúl. A húsvéti nyúl az ógermán mitológiából átvett jelkép. A tojás jelképe a tavasznak, a természet újraébredésének, s mint ilyen ősidők óta szerepel a tavaszi ünnepeken. Tojás ajándékkal kedveskedtek egymásnak már a perzsák, az egyiptomiak, a kínaiak, az ószláv és az ógermán népek is. Ezt átvette a keresztény hagyomány, de Krisztus feltámadásának, a sziklasírból való kijövetelének szimbolikáját is látja benne.

A húsvét az irodalmat is gazdagította. A középkorban a papság a templomokban drámai formában jelenítette meg az ünnep alapjául szolgáló bibliai eseményt latin nyelven. Ezek tekinthetők a keresztény dráma csíráinak. A játékok, bővülve kikerültek a templom udvarára, szerepet kaptak a hívők is, latin nyelv helyett a nemzeti nyelven játszottak, így elvilágiasodott, komikus elemek is keveredtek bele. A nálunk is ismert passiójátékokat német nyelvterületről vettük át.