Pupp Réka: úgy érzem, mindent beletettem a meccsbe

Pupp Réka

Pupp Réka úgy érezte, le tudja győzni olimpiai ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok francia ellenfelét, akitől hosszabbítás után kapott ki a bronzmérkőzésen vasárnap a párizsi olimpia cselgáncstornáján, a 52 kilogrammosok között, ezért nagyon elkeseredett a vereség miatt.

„Nem mondom, hogy jól vagyok, mert egyáltalán nem...” – nyilatkozott könnyeivel küszködve a kétszeres Eb-harmadik magyar dzsúdós, aki kiemelte:

„Úgy érzem, hogy mindent beletettem ebbe a meccsbe, de ez most nem volt elég.”

Hozzátette: úgy érezte, le tudja győzni a francia Amandina Buchardot, akit eddig még nem sikerült megvernie.

„Úgy mentem fel a szőnyegre, és közben is azt éreztem, hogy meg tudom fogni. Egy pillanatig sem gondoltam azt, hogy ez egy egyszerű mérkőzés lesz, remélem ő sem gondolta. Szerintem volt olyan meccs közben, amikor ő sem érezte biztonságban magát” – fogalmazott.

Az aranypontig tartó hosszabbításról elmondta, már mindketten nagyon fáradtak voltak.

„Nem tudom, mit csinálhattam volna máshogy. Nyilván ki lehet elemezni a mérkőzést, mit lehetett volna máskép csinálni, de ezen már nem tudok változtatni” – jelentette ki elkeseredetten.

A több mint hétperces összecsapás végén a francia cselgáncsozó hosszan megölelte riválisát, ahogy Pupp Réka fogalmazott: én sírtam, mert elvesztettem a bronzérmet, ő sírt, mert megnyerte.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?