Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására

izraeli-palesztin konfliktus

Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap a Hezbollah több célpontjára csapott le, az ország keleti részén fekvő Baalbek településtől nyugatra, Libanon mélyén is, nem csak az izraeli határ szomszédságában, Dél-Libanonban – jelentette az IDF szóvivője.

A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek Csabriha, Bordzs el-Csmali, el-Bika, Kfarkela, Rab-el-Talatín, Hiam és Tair Harfa térségében.

Az éjszakai rakétatámadások azonban még nem a Herci Halevy vezérkari főnök megígérte súlyos válaszlépést jelentik, annak meghatározásával megvárják az egyesült államokbeli látogatásáról visszatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, majd a vezetésével összeülő biztonságpolitikai kabinet döntéseit.

Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt rakéta csapódott be a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu közepén elhelyezkedő futballpályára, amely megölt tizenkét, tíz és húsz év közötti gyermeket és tizenévest, és megsebesítette a helyi ifjúsági meccs további harmincnyolc résztvevőjét, játékosokat és nézőket.

Az IDF szakértői megállapították, hogy a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?