Vágó lemond a rekordgázsiról

Nem megy a Magyar Televízióba Vágó István, az RTL Klub műsorvezetője. A tévést egy hónapja csábítja a Magyar Televízió több műsorajánlattal, egyebek között egy márciusban induló kvízműsor vezetésre.

Vágó marad a kereskedelminélSomogyi Tibor felvételeHosszas vacillálás után Vágó István végül is úgy döntött, hogy a sztárgázsit visszautasítva marad az RTL Klubnál. A Magyar Televízió állítólag a kvízmester helyére Havas Henriket szerződteti.

Aranyat érhetett volna a Magyar Televíziónak Vágó István – állították a köztévénél, és ennek megfelelő fizetést is kínáltak a sztártévésnek. Ha Vágó visszatért volna az MTV-be, havi négymillió forintos fizetése – amelyhez járulékok is adódhattak volna – csúcsnak számított volna a magyar televíziózásban.

Vágó a kereskedelmi tévétől havi hárommillió forintot és egyéb jutalékot kap, külön irodája van, a műsorvezetők közül egyedüliként. A fizetését akkor is megkapja, ha – mint most, a ValóVilág miatt – szünetel a műsora. Vágó egyébként is tagadta, hogy visszatért volna az MTV-hez, noha az RTL-nél gyakorlatilag lemondtak róla, mondván: nem tudják megtartani.

Ilyen kiemelkedő anyagi megbecsülést a szintén RTL-es Fábry Sándor élvez még, ő adásonként kap pénzt, a műsor nyári szüneteltetése idején nem. A TV2-nél egy sztár fizetése sem lépi túl a kétmillió forintos határt. E körül van az MTV eddigi legmagasabb gázsija, Pálffy Istváné havi 38-40 híradós szereplésért. Műsorvezetőtársa, D. Tóth Kriszta másfél millió forintért dolgozik havonta 35-38 alkalommal. Az Este vezetőjének, Simon Andrásnak is ehhez közeli a fizetése. Nem alacsony a délutáni Élesben műsorvezetői honoráriuma sem, adásonként 80 ezer forint.

Éppen Pálffyék 2002-es átigazolása a közszolgálati tévéhez indított el vitát, hogy az állandóan csődközeli helyzetben lévő, csak rendszeres állami segítséggel megmentett MTV adhat-e ilyen magas fizetéseket. Pálffyék 900 ezer körüli nézőszámmal vették át a Híradót, múlt héten volt olyan nap, hogy 1,2 millióan nézték a műsort. A mutatók azonban igencsak hullámzóak. Éppen Vágó rontotta tavaly a hírműsor nézettségét 2003 legnézettebb produkciójával, a Legyen Ön is milliomos!-sal. Amióta a vetélkedőt a ValóVilágra cserélte az RTL, a köztévé Híradójának nézettsége megugrott.

Vágót a Híradó előtti sávban induló új vetélkedő házigazdájának hívta az MTV. A játék német licenc, a Mindshare nevű médiaügynökség szerezte be, amely hirdetőket is ígér a műsorhoz. Tavaly már volt kísérlet arra, hogy vetélkedővel növeljék a hétórás sáv nézettségét. A Friderikusz-féle, Vitray Tamást a képernyőre visszahozó játékok mellett éppen a Mindshare kapott lehetőséget a Prézli nevű produkcióval. Ezek nézettsége azonban messze elmaradt a várakozásoktól: a milliós költségvetésű műsorok esetenként kevesebb nézőt vonzottak, mint a korábban ugyanekkor sugárzott, adásonként mindössze 150 ezer forintba kerülő Frédi és Béni rajzfilm. A vetélkedők hamar lekerültek a képernyőről.

A kétségtelen presztízsnövekedés mellett az döntötte volna el Vágó sikerét – ha visszatért volna a köztévébe –, hogy a műsor körül milyen hirdetési bevételt lehet generálni. Ebben az összevetésben az MTV eleve hátrányból indul, mert míg a kereskedelmi tévéknél óránként 12 perc reklám sugározható, a közszolgálatin mindössze hat perc. Ennek ellenére az MTV vezetői állították: megérte volna a befektetés, Vágó bizonyosan felkeltette volna a hirdetők érdeklődését. Ugyanakkor a műsorvezető érkezése feszültséget is kelthetett volna. Az MTV-nél ugyanis a legnagyobb beszállítók is hiába vártak hónapokig a pénzükre, ráadásul a köztévé éppen takarékosságot hirdetett, szinte valamennyi műsora árát 20-30 százalékkal lefaragta, és megszüntette az egyik legnézettebb adását, Szenes Iván nosztalgiaműsorát, amely mindössze másfél millió forintba került.

Az RTL Klubnál a csábítás hallatára új műsort ígértek Vágónak. A kereskedelmi tévé ugyanakkor megnehezíthette volna a játékmester távozását: a szerződésben ugyanis féléves felmondási idő és egy moratórium van, amely egy évig tiltja Vágó elhelyezkedését más tévéknél. (n-g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?