A Széchenyi István Egyetemen holnap immár hagyományosan továbbtanulási és információs napot tartanak az idén érettségiző vagy már leérettségizett fiatalok számára.
Továbbtanulási börze végzősöknek
120-130 szlovákiai magyar tanul itt
A tanulmányok hátterét, színhelyét adó Győr és a térség színes kulturális, gazdasági értékeit külön standon jelenítik meg. Winkler Csaba, a Széchenyi István Egyetem sajtóreferense elmondta, azok a szlovákiai magyar fiatalok, akik a győri egyetemen szeretnék folytatni felsőfokú tanulmányaikat, államilag finanszírozott képzésben vehetnek részt, sőt pluszpontokként számítják be nekik a középiskolában elért eredményeiket is. „A Széchenyi István Egyetemen mintegy 120-130 szlovákiai magyar fiatal tanul, külön öröm ez számunkra, hogy ők is Magyarországon szerzik meg a felsőfokú végzettségüket. A holnapi továbbtanulási és információs napon a szlovákiai magyarok számára külön standot állítunk fel, ahol a munkatársaink szívesen válaszolnak az érdeklődők és szüleik kérdéseire” – mondta el lapunknak a sajtóreferens.
Az érdeklődők 11, 12, 13 és 14 órakor sorsolásokon vesznek részt. Az óránkénti sorsolások fődíja egy-egy discman lesz. Díjak: könnyűzenei CD-k, könyvek, egyetemi pólók. A rendezvény 10 órától 14 óráig tart.
Aki nappali, államilag finanszírozott képzésre jelentkezik 2006-ban a Széchenyi István Egyetemre, és felvételt nyer, jó eséllyel vehet részt egy sorsoláson. A díj ismét 3 notebook. A 10 legmagasabb pontszámmal bejutó hallgató 50-50 ezer Ft kezdési támogatást kap, míg a legtávolabb lakó 10 hallgató az 1. évre havi 5 ezer Ft közlekedési hozzájárulásban részesül. Ezeket a pályadíjakat az Universitas-Győr Alapítvány ajánlotta fel a leendő hallgatóknak. A sorsolás hagyományosan 2006. szeptember elején, a tanévnyitó ünnepségen lesz. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.