Titokban megtartották az esküvőt

Budapest. Az énekes és a színésznő hét évvel ezelőtt találkozott, de csak egy éve merték a nyilvánosság előtt is vállalni, hogy abból a munkakapcsolatból szerelem lett.

Zorán és Hegyi Barbara. Jó egy esztendővel ezelőtt kezdték el suttogni az emberek: mintha több lenne köztük, mint egyszerű munkakapcsolat vagy kollegiális barátság. Pedig akkor még egyikőjük sem ismerte be hivatalosan, csak a családtagok előtt, hogy együtt járnak. Ám egyre nehezebben lehetett eltitkolni az igazságot, így aztán egy interjúban Barbara kiejtette Zorán nevét.

A boldog pár most újabb meglepetést okozott, kiderült, hogy titokban anyakönyvvezető elé álltak és kimondták a boldogító igent: most már hivatalosan is egy párnak számítanak. Az esküvőn azonban csak a két tanú volt jelen, valamint Barbara ötéves kislánya, Rozi, több vendéget nem akartak a ceremónián. A menyasszonynak a nagybátyja volt a tanúja, míg Zorán felnőtt lányát, Szandrát kérte fel a nemes feladatra.

Az újdonsült férjnél az a sajátos helyzet állt elő, hogy amikor nyolc évvel ezelőtt meghalt a felesége, meglepő módon nem ő vigasztalta az akkor 12 éves Szandrát, hanem fordítva. Azóta sokkal inkább baráti kapcsolat van köztük, mint a hagyományos apa-lánya viszony. Ezért nem volt kérdéses, ki az a legjobb barát, aki tanúként lehet jelen Zorán második esküvőjén. Ami pedig Barbarát illeti, most végre azért érzi boldognak magát, mert életében először igazi családja lehet, apával, anyával és gyerekekkel.

A két híresség nemcsak egymással, de egymás gyermekeivel is nagyon jól kijön. Szandra a barátnőjévé fogadta mostohaanyját, és az elsők közt adta áldását apja és kedvese elhatározására, ahogyan az öt éves Rozi is. A sztárokat már egy éve álompárként emlegeti mindenki, szemmel láthatóan sugárzik róluk a boldogság, csak drukkolni lehet nekik, hogy így is maradjon! (ma.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?