Németországban adómentes, és több mint 1900 helyen tankolhatnak belőle; Franciaország egy új program szerint Európa legnagyobb biodízel-előállítója lehet 2008-ra. Tájainkon egyelőre adócsalásnak számít, ha valaki biodízelt tankol autójába vagy traktorjába.
Szesz lesz a jövő bioüzemanyaga?
Még egy dolog behatárolhatja a biodízel elterjedését: az alapanyagok előállítása ugyanis igencsak helyigényes. Egyes számítások szerint például, ha Németország egész területét bevetnék repcével, amelyből aztán növényi olajat és biodízelt állítanának elő, akkor is csak a német autópark energiaigényének alig 15 százalékát lennének képesek előállítani az országban. Ami azonban a fejlett ipari országoknak hátrányos, az a hagyományos mezőgazdasági profilú európai és harmadik világbéli országoknak kifejezetten előnyt jelenthet: mezőgazdasági területük jelentős részét akár energia-előállítás céljára is befoghatnák, ami globális szerepüket jelentősen megváltoztatná, és egyben a hagyományos és környezetkímélő életformát részesítené előnyben. Példakép már van: a hetvenes években Brazília egyszerre élte meg a kőolaj árának drasztikus növekedését és a cukorrépa-túltermelés okozta válságot. Egy, ekkor meghozott szerencsés intézkedésnek köszönhetően a cukorrépa-termelők egy része immáron nem élelmiszer-ipari célból termeli a cukorrépát, hanem csupán ipari célból: a megtermelt répából alkoholt erjesztenek, és bioüzemanyagot gyártanak. Egyes becslések szerint Brazíliában jelenleg is immár 4,5 millió autós tankol alkoholalapú üzemanyagot autójába, így Brazília nem a szén-dioxid kibocsátása miatt tartozik a környezetszennyezésben élen járó országok közé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.