Bögellő. 1905-ben hozták létre az első helyi iskolát, ennek tiszteletére szombaton emléktáblát helyeztek el a volt oktatási intézmény helyén, és kopjafát avattak a jelenlegi alapiskola udvarán.
Százéves a bögellői magyar oktatás
Bögellő. 1905-ben hozták létre az első helyi iskolát, ennek tiszteletére szombaton emléktáblát helyeztek el a volt oktatási intézmény helyén, és kopjafát avattak a jelenlegi alapiskola udvarán. Az iskolatörténeti kiállítással kezdődő ünnepségen részt vett Szigeti László oktatási államtitkár, aki beszédében a kisiskolák fontosságáról, és a helyi közösségek összefogásáról szólt. Végezetül sok sikert kívánt mindenkinek, és bő gyermekáldást a helyi fiataloknak. A dunaszerdahelyi kisközség iskoláját csupán öt gyermek látogatja, akikkel egyetlen tanítóként Csicsay Mária igazgatónő foglalkozik. Mézes Csaba, Sátor Alexandra, Kossár Boglárka, Szalai Leonard és Katona Katalin tanulók rövid műsorral járultak hozzá az ünnepséghez. Kázmér Mária polgármester az önkormányzat nevében biztosította a jelenlévőket, hogy mindent megtesznek a helyi oktatási-nevelési intézmények fennmaradásáért. Horváth Róbert plébános és Varga László tiszteletes megáldotta az iskola udvarán a 100 éves évfordulóra emelt kopjafát, melyet az alistáli Ilka Alfréd faragott. Mécsesek gyújtásával megemlékeztek a már elhunyt pedagógusokról és diákokról, majd csaknem kétszázan részt vettek az öregdiák-találkozón. „Egykor 50 diákja volt az iskolának, és további ötven az óvodának. Jelenleg öt iskolaköteles gyermek jár óvodába, reméljük, jövőre megduplázódik az iskola létszáma” – mondta lapunknak Csicsay Mária igazgatónő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.