Az Európai Önkéntes Szövetség (European Voluntary Service, EVS) fiatalok számára kiírt programja az EU-ba irányuló mobilitás, szakmai tapasztalatszerzés különleges formáját jelenti. Európai projektek résztvevői lehetnek a hazai fiatalok, ahol gazdag interkulturális tapasztalatokat gyűjthetnek.
Segíts, és szerezz gyakorlatot
Hogyan lehetsz önkéntes az EU-ban? Az első lépés, hogy keress egy civil szervezetet, amelyik a kiszemelt országban támogatja a kapcsolatfelvételt egy neked tetsző civil szervezettel, közösséggel az adott helyi program céljainak megvalósításában való közreműködéshez. AZ EVS programok 6-12 hónapot igénybevevő projektek, amelyek kölcsönösen előnyösek a résztvevők számára: a helyi szervezetek az önkéntesek munkájából profitálnak, az önkéntesek pedig más úton nem elsajátítható interkulturális ismeretekre tesznek szert napi munkájuk során. Milyen a jó jelölt? 18-25 év közötti fiatal, aki hajlandó fél-egy évnyi időt saját személyes fejlődésére áldozni, úgy, hogy közben az EU valamelyik tagállamának helyi projektjének haladását támogatja. Az EVS indít rövidebb idejű projekteket is, amelyeket az „inclusion strategy” címszó alatt találhatnak az érdeklődők. A jelentkezés előtt érdemes tisztázni: milyen munkában, milyen céllal szeretnénk részt venni. A szervezésben a hazai küldő szervezet, vagy az uniós helpdesk nyújt információkat angol nyelven – volunteers@ socleoyouth.be. (fel)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.