Thaiföld északkeleti részén találtak négy olyan dinoszaurusztojást, mely a tudomány szerint 18 milliméteres hosszával az eddigi legapróbb. A négy tojás, melyek közül kettőben embrió is van, olyan dinoszaurusztól származnak, mely a kutatók szerint a legkisebb állat lehetett, amiről eddig tudomásuk van.
Rekordméretű tojások
A tengelice körülbelül 11 centiméteres madár. A kutatók szerint a tojások egy teropodához tartoztak. Ez a fajta dinoszauruszcsoport híresült el a Tyrannosaurus Rexről, és ez az egyik csoport, melyből a madarak leszármaztak. Az újonnan megtalált tojások a jelek szerint apró, dinoszauruszmadártól származhatnak, mely a két faj átmenetét képviseli. A tojáshéj dinoszaurusszerű jellegzetességeket és madárszerű jegyeket is mutat.
A tojásokat az első becslések szerint a korai Kréta-korszakba lehet helyezni, mintegy 145-100 millió évvel ezelőttre. A nem madárszerű dinoszauruszok némileg később, körülbelül 65 millió évvel ezelőtt haltak ki. A tojások itt-ott betöredeztek, ám kettő közülük olyan jó állapotban maradt fenn, hogy pontosan lemérhető azok eredeti mérete és alakja. Az embriómaradványok finom csontokból állnak, melyek azonban már elmozdultak, így igen nehéz eredeti pozíciójukat fellelni. (mtv)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.