Évek óta folyik a vita a francia császár, Napóleon (1769-1821) halálát kiváltó okról.
Megmérgezték Napóleont?
Új megvilágításba helyezi azonban ezeket a vitákat Pascal Kintz strasbourgi toxikológus, aki a Napóleon Társaság legfrissebb jelentése szerint az arzén egy különösen mérgező válfaját mutatta ki a császár hajának belsejében. Kintz szerint – aki a Nemzetközi Törvényszéki Toxikológiai Egyesület elnöke is egyben – ez csak akkor fordulhat elő, ha a vegyület a néhai Bonaparte vérkeringésébe került, tehát a gyomrán keresztül felszívódva jutott el hajának belső szöveteibe. Az eddigi utolsó ilyen jellegű kutatás azt mutatta ki, hogy az 51 éves Napóleon halálát gyomorrák okozta. Ezt eddig a szakértők azzal támasztották alá, hogy a császár gyanúsan lesoványodott Szent Ilona szigetén, élete utolsó öt hónapjában tizenegy kilogrammot fogyott. Az arzénnyomokat illetően pedig azzal érveltek, hogy a vincellér az akkori szokásnak megfelelően patkányméreggel mosta ki a császár borospoharát. Ezen elméletekre válaszul Jean-Claude Damamme, a Napóleon Társaság elnöke azt nyilatkozta, hogy a vincellér biztosan nem ezt a típusú arzént tartalmazó méreggel mosogatott, sőt Bonaparte nem is ivott sok bort, legfeljebb egy pohárral naponta, azt is vízzel keverve. A Napóleon halálát körülövező ellentmondások tehát még korántsem értek véget ezen újabb fejleménnyel sem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.