Mára már annyiféle gyógyszer létezik, hogy talán meg sem tudnánk őket számolni. Egy-egy gyógyszer feltalálása és előállítása hoszszadalmas folyamat, s még akkor sem biztos, hogy hatásos. Ahhoz, hogy mi, emberek nyugodt szívvel szedni tudjunk egyes orvosságokat, ahhoz először tesztelni kell őket.
Hogyan tesztelnek egy új gyógyszert?
A tesztkísérleteket általában legalább két állatcsoporton kell elvégezni, először rendszerint apró rágcsálókon (egereken, patkányokon, tengerimalacokon), majd következnek a nagyobb állatok, mint amilyenek a kutyák vagy a majmok. Kisebb adag gyógyszerrel azt vizsgálják fiatal állatokon, hogy az új találmány nem gátolja-e azok növekedését és fejlődését, majd azt is megnézik, hogy egy várandós, vemhes állatnak beadva nem károsodik-e a pici, az utód.
Vizsgálják, hogy a gyógyszer nem okoz-e kiütést, s nem eredményez-e a normálistól eltérő kábult vagy éppen túlságosan élénk magatartást. Felmerült a kérdés, hogy biztosan ez-e a legjobb megoldás, hiszen a gyógyszerek sok esetben az állatokra egészen más hatással vannak, mint ránk, emberekre. Ott van például az említett penicillin. Ez az a gyógyszer, amit ha elsőként a tengerimalacokon próbáltak volna ki, akkor soha nem terjedhet el, számukra ugyanis ez halálos méreg. A gyógyszerek tesztelése akár két évet is igénybe vehet. Amikor állatokon már teszteltek egy új gyógyszert és minden normálisnak és biztonságosnak tűnik, akkor következnek az önkéntes jelentkezők, akiken a gyógyszerek mellékhatásait vizsgálják meg. Komoly és felelősségteljes munkát végeznek azok a szakemberek, akiknek a gyógyszerek tesztelése a feladatuk, így nem kell félned attól, hogy komoly baj érhet egy orvosság szedésekor, sőt, inkább bízhatsz abban, hogy segíteni fog téged is a gyógyulásban. (i, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.