Földünk voltaképpen hideg hely

Az elmúlt közel 800 ezer évben Földünket nyolcszor sújtotta jégkorszak, melyeket elég rövid meleg időszakok szakítottak meg, olyanok, mint amit ma is élvezhetünk. Ha ez a séma a jövőre nézve is igaz, akkor a következő jégkorszak 15 ezer év múlva következik be. Az adatok segíthetnek megjósolni az üvegházgázok hatásait az éghajlatra, a jégmagban foglyul ejtett gázok előzetes tesztjei azt mutatják, hogy a széndioxid-szint magasabb, mint az elmúlt 440 ezer évben. Senki sem tudja igazán, ez hogyan fogja befolyásolni éghajlatunkat, azonban a kutatók remélik, a múlt ingadozásainak részletes feltérképezése jobb elméletekhez vezet. A tíz ország tudósaiból álló csapat az elmúlt évtized nagy részét azzal töltötte, hogy kinyerjék a gigantikus jégtömböt az Antarktisz keleti fennsíkján található Dome C körzetéből. Az Epica-projektum célja múltunk éghajlati titkainak megfejtése, és ezáltal jobb betekintést nyújtani abba, ami a jövőben ránk várhat. Nem ez az első jégmag-projektum, azonban ez tekint vissza a legmesszebbre az időben. A Dome C 800 ezer évnyi hóesést tartalmaz, lehetővé téve az Epica számára hogy kétszer olyan hosszú éghajlati „feljegyzéshez” juthasson hozzá, mint a legközelebbi jégmag riválisaitól. „Úgy véljük, ez a projektum valóban megváltoztatja az éghajlatról kialakult szemléletmódunkat” – nyilatkozott az elemzés társzerzője, Eric W. Wolff, a Brit Antarktisz Felügyelet kutatója. A jégmag minden egyes szelete egy-egy történetet regél el arról a távoli világról, amiből származik. Például a tudósok ki tudják számítani az éghajlat milyenségét a hidrogén atomok különböző típusainak, vagy izotópjainak arányaiból. A deutérium a hidrogén egyik izotópja; ha egy jégmintában sok van belőle, az arra utal, hogy a hőmérséklet melegebb volt, illetve ha kevés, akkor fordítva. A másik fontos dolog, amit a tudósok ki tudnak olvasni a jégből, az a légköri gázok aránylagos koncentrációja. Ezeket az adatokat a magot pettyező apró buborékokból szerzik meg, melyekben parányi tartósított levegő rejtőzik. „Ez a csodálatos a jégmagokban” – mondta Jerry F. McManus, az amerikai Woods Hole Óceánkutató Intézet professzora. Az Epica folyamatosan elemzi a jégmag légköri gázait, azonban az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a jelenlegi széndioxid-szint rendkívül magas. „Soha nem volt tapasztalható olyan mértékű üvegházhatást okozó gáz felgyülemlése, mint napjainkban” – mondta Dr. Wolff. Az elmúlt 800 ezer évben a Föld összességében elég hideg hely volt. A meleg időszakok minden 100 ezer évben érkeztek és általában rövid életűek voltak. Az elmúlt 400 ezer évben a meleg időszakok körülbelül 10 ezer évig tartottak, melyeknek éghajlata a maihoz hasonló volt. Korábban hűvösebbek voltak ezek az időszakok és valamivel tovább is tartottak. Nagyjából 10 ezer éve vagyunk az enyhe periódusban, így elvileg, a séma alapján egy jégkorszak felé tartanánk, azonban mégsem ez a helyzet. A 400 ezer évvel ezelőtti meleg turnus nagyon hasonlított a mostanihoz, mivel a Föld pályájának alakja ugyanaz volt, mint most. Akkor ez a kellemes időszak 28 ezer évig tartott, így valószínűleg a mostani sem lesz sokkal rövidebb. „Nem fenyeget a következő jégkorszak, mi több, a globális felmelegedés még valószínűtlenebbé teszi bekövetkezését” – mondta Dr. Wolff. Az üvegházhatást okozó gázok a múlt globális hőmérsékletre gyakorolt hatásának megismerésével a tudósok képesek lehetnek megjósolni az emberiség lelkes széndioxid-okádásának következményeit. „Hatalmas viták zajlanak arról, hogy vajon az ember változtatta-e meg az éghajlatot” – tette hozzá McManus professzor. „Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy az ember megváltoztatta a légkört, az üvegházhatást okozó gázok megnövekedett szintje geológiailag hihetetlen.”

A jégkorszak végének rejtélye

A tudósok hosszú ideje próbálják megérteni, hogyan képes a Föld éghajlata gyors váltásokat véghezvinni a hideg és a meleg állapotok között. A rejtély az óceánok szén-geokémiájának gyors változásának eredete körül összpontosul, ami pontosan az utolsó jégkorszak végén zajlott le a napjainktól számított 16000 és 20000 év között. A parányi megkövesedett tengeri kagylókban elraktározódott szénen alapuló elemzésekből arra következtetnek, hogy a kémiai változás az óceán körfogásában bekövetkezett drámai változások okán jött létre. Kialakították az események idővonalát, amely kapcsolható azokhoz a változásokhoz, amiket az óceánok, az Antarktisz jégmagva és a kontinensek esetében jegyeztek fel. (rb)