A fizetésünk átutalását is megsarcolnák?

Ladislav Kamenický

Sajtóinformációk szerint a szlovák pénzügyminisztérium új tranzakciós adó bevezetését tervezi, amiből az állam évente több mint félmilliárd eurós bevételre tehetne szert. Az új adót ugyan a bankok fizetnék be az államkasszába, a pluszterhet azonban egész biztosan áthárítanák az ügyfeleikre.

A Ladislav Kamenický (Smer) vezette pénzügyminisztérium egy új adónem, a pénzügyi tranzakciós adó bevezetését fontolgatja – adta hírül „két jól értesült forrásra” hivatkozva a Denník E portál, amely szerint a szlovák szaktárcát ezúttal a magyar példa inspirálta. Magyarországon a pénzügyi tranzakciós illetéket, amelyet 2013-tól vezettek be, a bankok fizetik az államkasszába az ügyfél által elvégzett tranzakciók után, így ezt a választóknak úgy is el lehet adni, mint a bankokra kivetett adót, különböző formában azonban a pénzintézetek jelentős része ezt végül úgyis áthárítja az ügyfelekre. A tranzakciós illetéket a pénzmozgás után kell megfizetni az államnak. Ide tartozik többek között az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártyás vásárlás boltban vagy online felületen. Az illeték mértéke a tranzakció típusától függ. 

Tetemes bevétel 

Hogy a szlovák pénzügyminisztérium pontosan mit tervez, azt egyelőre homály fedi, a Denník E információi szerint azonban az új adónemből származó becsült nettó éves bevétel elérhetné az 550 millió eurót, vagyis nagyban hozzásegítené az államot a költségvetési hiány korábban vállalt 1,4 milliárd eurós lefaragásához. Az új adóból így nagyjából ugyanakkora pluszbevételre tehetnének szert, mintha az áfakulcsot 20- ról 21 százalékra növelnék. 

Ellenzéki kritika 

Az ellenzéki pártok ugyan fontosnak tartják az államháztartás rendbetételét, szerintük azonban a kormány a valódi spórolás helyett újra csak azon töri a fejét, hogyan vehetne ki még több pénzt a családok zsebéből. 

„A pénzügyminiszter úgy döntött, hogy amikor az alkalmazottak fizetése megérkezik a bankszámlájukra, az állam további összeget von le a munkáltatótól, csak azért, mert nem készpénzben adta át a fizetést, hanem az alkalmazott számlájára küldte” – figyelmeztet Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Marián Viskupič, az SaS alelnöke szerint a pénzügyminisztérium ugyan azt állítja, hogy az új adó a cégekre lesz a legnagyobb hatással, alapvetően azonban az átlagpolgárt sújthatja. „Végső soron minden adót a lakossággal fizettetnek meg”

 – figyelmeztet Viskupič, aki szerint, ha a kormány spórolni akar, akkor inkább az eredeti ígéreteihez tarthatná magát. „Robert Fico kormányfő azt állította, hogy 30 százalékos leépítést is el tudna képzelni a minisztériumoknál. A valóság azonban az, hogy idén csaknem 15 ezerrel több állami alkalmazottunk van, mint tavaly. Ha a kormány valóban spórolni szeretne, akkor inkább erre kellene odafigyelnie, ahelyett, hogy megint a lakosságot sarcolja meg” – tette hozzá az SaS alelnöke. 

Az új adó bevezetésével a Progresszív Szlovákia (PS) sem ért egyet. „Ha ez az információ beigazolódik, a banki szolgáltatások további drágulására számíthatunk, miközben a banki ügyfelek már most is abszurd díjakat fizetnek egyes tranzakciókért, és ahelyett, hogy a kormány ez ellen tenne valamit, nyilvánvalóan további megtakarításokat akar elvonni tőlük” – mondta Štefan Kišš, a PS parlamenti képviselője. 

Kamenický a péntek délután kiadott nyilatkozatában ugyanakkor tagadta, hogy a kormány tervei között szerepelne a pénzfelvétel és a lakossági banki átutalások megadóztatása. A tárcavezető szerint az ellenzék és a média hazugságokat terjeszt, így azt ajánlja, hogy várjuk meg a kormánypártok konszolidációs csomaggal kapcsolatos végleges döntését. 

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?