Bővül a Panama-csatorna

Panamaváros. Bővitik a Panama-csatornát, hogy a most legfeljebb 295 méter hosszú és 32 méter széles hajóknál nagyobbak is áthaladhassanak rajta. Nagyobb zsilipek építését, továbbá ezek vízellátását biztosító további tározó tavak létesítését is tervezik.

Panamaváros. Bővitik a Panama-csatornát, hogy a most legfeljebb 295 méter hosszú és 32 méter széles hajóknál nagyobbak is áthaladhassanak rajta. Nagyobb zsilipek építését, továbbá ezek vízellátását biztosító további tározó tavak létesítését is tervezik. Ez utóbbiakkal szemben azonban máris ellenállás tapasztalható a lakosság részéről. A tervezett létesítmények összköltségét legalább 5 milliárd dollárra becsülik. Amikor 1999 végén az USA a Panama-csatornát Panamának átadta, volt oka a közép-amerikai országnak az ünneplésre. Gazdaságilag azonban nehéz idők jöttek, mivel egyrészt az amerikai katonák és polgári alkalmazottak kivonásával azok vásárlóereje is eltűnt, másrészt Panamát is elérte a világgazdasági konjunktúra lassulása. Közben azonban ismét növekedési pályára állt az ország. Az első negyedévi 6,8 százalékos GDP-növekedés után a kormány a teljes 2004-es évre 4,5-5,5 százalékos GDP-növekedést vár, ami lényegesen gyorsabb a latin-amerikai átlagnál. Az ország motorja mindenekelőtt a csatorna. Az ismét növekedésnek induló világkereskedelemnek köszönhetően nőtt a teherforgalom. Tavaly a csatornahatóság (ACP) adatai szerint több mint 13 ezer hajó haladt át a 80 kilométer hosszú vízi úton az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán között, 242,7 millió tonna teherrel. Ez az államnak 293,6 millió dollár (250 millió euró) bevételt hozott. A csatornának köszönhetően nőtt a forgalom a be- és kimeneti kikötőkben, továbbá a szabadkereskedelmi zónában, az atlanti-óceáni Colon városában is. Új bevásárlóközpontok jelzik az építőipar fellendülését. Legújabban a turizmus is gazdasági tényező lett Panamában.

A csatorna bővítésétől további gazdasági impulzusok várhatók. Fékezőleg hat viszont a korrupció, a csekély hatékonyság és a nem kielégítő munkaerő-képzési politika. „Még ha Panama helyzeténél fogva Latin-Amerika Szingapúrjává válhatna is, sokat mond az a tény, hogy a csatorna fennállásának 100 éve alatt mégsem lett az – véli a Bank Credit Suiss First Boston.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?