Állandó készenlétben tartanak majd egy űrmentőt

Washington. Az USA jövő januárban újítja fel az űrrepüléseket. Az egyik űrsikló, ügyeleti személyzettel készenlétben lesz a másik küldetése során, hogy baj esetén a segítségére indulhasson.

Washington. Az USA jövő januárban újítja fel az űrrepüléseket. Az egyik űrsikló, ügyeleti személyzettel készenlétben lesz a másik küldetése során, hogy baj esetén a segítségére indulhasson. Bill Parson, a NASA programigazgatója csütörtökön elmondta, hogy az űrrepülőgépeket először a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kiépítésének a befejezéséhez veszik igénybe, ami 35 űrrepülést feltételez. Az asztronautáknak baj esetén az űrállomás menedékként szolgálhat, ahol átvizsgálhatják az űrsiklókat, kijavíthatják a hibát, s ha ez nem lehetséges, kivárhatják, amíg megérkezik az űrmentő. A másik űrrepülőgép persze nem az indítóálláson fogja várni a riasztást, de 45-90 napon belül útnak indulhat az ISS-hez. Ennyi ideig elegendő az élelem, az oxigén az űrállomáson, ha lakói hét fővel bővülnek. Az űrrepüléseket a NASA a Columbia tavaly februári tragédiája után függesztette fel. A Columbia visszatérőben Texas fölött darabokra hullott szét, a hét fős személyzet szörnyethalt. A NASA eredetileg ez év őszére irányozta elő az űrrepülések felújítását, most mégis úgy döntött, hogy erre legkorábban a jövő év januárjának elején kerülhet sor. Bill Parson elmondta, hogy mentőakció nem segíthetett volna a Columbián, amely nem a Nemzetközi Űrállomáson járt, és nem is lett volna elegendő üzemanyaga ahhoz, hogy eljusson oda.

A Discovery és az Atlantis űrrepülőgépen számos változtatást végeztek el, így a külső üzemanyag-tartályon és a szárnyak élein. A Columbia tragédiáját az idézte elő, hogy a habszigetelés egy darabja levált a külső üzemanyag-tartályról és az űrrepülőgép szárnyának ütközött, megrongálva rajta a leszálláskor hőpajzsként szolgáló kerámiaborítást. Az űrrepülőgépek a jövőben csak nappal startolhatnak, mivel az új biztonsági előírás szerint több szögből is felvételt kell készíteni az indításról. Ez csökkenti azoknak a napoknak a számát, amikor a NASA űrsiklót küldhet az űrállomásra. 2005 januárjában 5-6 ilyen nap kínálkozik. Sean O,Keefe, a NASA igazgatója hangsúlyozta, hogy adott esetben inkább márciusra halasztják a repülést, mintsem engedjenek az idő szorításának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?