A 87 éves Gály Yvette, a gyógytestnevelés megalapítója Szlovákiában

A fizikai teherbírás állítólag csökken az életkor előrehaladtával. Önön – 87 éves korában – ez egyáltalán nem látszik. Mi a titka? Jók a génjeim. A papám bankhivatalnok volt, Komáromban ő törődött a régi könyvtárral, ott állandóan tanulmányozott valamit, öregkorára igazi tudóssá vált. 94 évet élt, az anyukám 100-at, és 90 éves koráig zongorát tanított. Egész életükben aktívak voltak, csak az utolsó 10 évüket töltötték nálunk. Még akkor is csak erőnek erejével tudtuk felhozni őket Pozsonyba, mert anyukám 90 évesen sem akarta feladni a lakásukat, az állását és az önállóságát. Egyszóval remek géneket örököltem. Ráadásul testnevelési tanár vagyok, állandóan mozgok. 5 évesen kezdtem ritmikus tornára járni, s azóta egyfolytában mozgásban vagyok. 16 évesen volt egy kajakom, úsztam, gyerekkoromtól kutyabolond voltam, korcsolyáztam, sok mindent kipróbáltam. A háború utáni reformok következtében a főiskolán a testnevelést nem lehetett másik tantárggyal párosítani, és csak 3 évig lehetett tanulni, ráadásul kötelező volt a katonai kiképzés, melyet a fiúkkal együtt abszolváltam. A tanulmányaim alatt 3 évig katonáskodtam, nyári gyakorlatokon is részt vettem. A kaszárnyában lovagolhattam is. Először rádiós, majd gyalogos és kitüntetett lövész voltam.  Ma is célba találna? Biztosan, csak nincs időm kipróbálni. A nyugdíjas egylet szokott sportnapot szervezni, ahol az öregek lövészetben is versenyezhetnek, de nem jutok el oda.  Mióta foglalkozik gyógytestneveléssel? A főiskola elvégzése után az akkori egyik legjobb pozsonyi iskolában kaptam állást, de amikor visszamentem az egyetemre, már foglalkoztam gyógytestneveléssel. Olyanokat tanítottam, akiket valamilyen egészségügyi probléma miatt felmentettek a normális torna alól. Az Orvostudományi Egyetem testnevelési tanszékén dolgoztam úgy, hogy a gyógyszerészeti, a természettudományi és az orvosi karokon én alapítottam ezt a tantárgyat. Nemcsak a gyakorlatban vezettem a gyógytestnevelési órákat, hanem a torna alól teljesen felmentett orvostanhallgatóknak elméleti ismereteket is adtam át arról, hogy az egyes mozdulatok mit csinálnak a testtel. A sok mozgás mellett a mai napig egyfolytában képezem magam, mert soha nem lehet eleget tudni az emberi testről.  Gyerekeket nem szeretett volna?  Egészségügyi okokból sajnos nem lehetett. Nem tudom, milyen lenne az öregkorom, ha lennének gyerekeink, talán ugyanilyen. Az édesanyám zongoratanár volt, nekem is 13 évig naponta 3-4 órát kellett gyakorolnom. Szinte kínzás volt, később abba is hagytam, mert tornatanárként megmerevedtek az ujjaim. Szinte az összes sportot kipróbáltam. Melyiket nem? Hát, ilyen most nem is jut az eszembe. Fiúkat is tanítottam, futballoztam is velük. Versenyszerűen 4 sportot űztem: gimnasztika, hátúszás, tenisz, pingpong. Két szpartakiádát is betanítottam, az egyiknek én voltam a városi vezetője – a ligetfalui sportcsarnok tetején dirigáltam a pozsonyi iskolásokat, aztán mentem velük Prágába.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"270621","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]] Sokan nyugdíjasként nem tudnak mihez kezdeni a szabadidejükkel, pihennek, alig van dolguk. Ön mintha viszont újjászületett volna a nyugdíjaztatása után. Bizony, én akkor kapcsoltam be igazán a képzeletbeli motorjaimat, és talán még aktívabb lettem. Alig mentem nyugdíjba, pár hétre rá indult a nyilvános  gyógytestnevelés. A ki­lencvenes évektől máig vezetem ezeket a tornákat önkéntes alapon. Az első csoportot úgy toboroztam, hogy plakátokat ragasztgattam ki, hogy lehet gyógytornára járni a Kertész utcai egészségügyi iskola tornatermébe, s jöttek is, az első névsort az autómon írtam. Azóta is minden kedden és csütörtökön kb. 30 ember összejön, néha kevesebb. Csoportosan tanítok individuális odafigyeléssel, mert többfajta diagnózis van. Kiáll eléjük, s mutatja a gyakorlatokat? Igen. Először zene mellett van 20 percnyi bemelegítő gyógytorna. Ülve és fekve tornázunk, az egyes izmokat megmozgatjuk, végezetül erősítünk. Főleg a zene alatt mutatom, mit kell csinálni, de később járok közöttük, és javítom mindenkinek a mozdulatát, mert mindent nagyon pontosan kell csinálni, hogy a torna valóban segítsen, ne pedig ártson. És adok házi feladatot is. Akinek működik a feje, annak lehet, és sokan otthon is tornáznak, ha nem is minden nap. A legnagyobb bajunk a hasizom erősítése. Ezt sokan nem szeretik. Hogy bebizonyítsam, lehetséges, én is csináltam felüléseket, 30 másodperc alatt 11-et. 50 éve sofőrködik. Balesete már volt? Igen, de egyet sem én okoztam, és meg is lógtam már pár baleset elől, mert sokat nézek hátra, hogy mi van mögöttem. Mondta már valaha, hogy ezt nem vállalom, nincs kedvem? Nem. Mindig megkérnek valamire, és csinálom. A férjem sokszor a fejét fogja, hogy sose vagyok otthon. Van egy mondás, ami a papámra is illett, és rám is: minden lében kanál.  Sok nyugdíjas szeret tévézni, a kedvenc sorozatukat nem cserélnék le semmilyen más elfoglaltságra...... ez történt a férjemmel is. Nagyon szeretett úszni, s a testnevelési óráim alatt kedvére úszhatott is, de amikor a focimeccseket áttették csütörtökről szerdára, azonnal abbahagyta az úszást, inkább ült a tévé előtt. Én utálom a sorozatokat, de tévét szoktam nézni. Minden hétfőn felhív egy ismerősöm, hogy még él. Egyedül van, a fia külföldön dolgozik, s át szoktam menni hozzá beszélgetni, tévézni. De egyébként nincs sok szabad időm. 30 évig én voltam Szlovákiában a gyógytestnevelési szak képzésének a szakgazdája – módszertant és elméletet egyaránt tanítottam, tanfolyamokat, szemináriumokat szerveztem. A Ca­sinóban és a Magyar Vöröskeresztben is elő szoktam adni, sokszor orvosi témákban, mert az orvosok előadása túl tudományos. Túl okosan beszélnek, mintha medikusoknak adnának elő, és csak kevesen értik. Az én előadásaim a nem szakképzettek számára is érthetőek, sok ábrát készítek. Ezen kívül állandóan segítek valakinek. Folyton csörög a telefon, tanácsot kérnek egészségügyi és mozgással kapcsolatos kérdésekben. Néha órákat töltök telefonálással, de nem vagyok képes senkit sem visszautasítani. Igazi őrület, ha valaki született pedagógus, és én az vagyok. Ez a típus a család idegeire megy, de az ismerősök elfogadják, és a tanácsaimat is megszívlelik. A pedagógus természet egy betegség. Persze nem mindenki való pedagógusnak, akárcsak orvosnak sem. Az egyik legnagyobb bánatom, hogy ebben a modern világban még nem dolgoztak ki egy megbízható módszert, mellyel megállapítható lenne, ki minek való, hogy kiből lehet valóban pedagógus, orvos vagy akár technikus, sofőr. Mert nem mindenki született arra, amit végül csinál, és a nem odaértésükkel óriási károkat is okozhatnak. Van egy mondás: egyesek dolgoznak, mások keresnek. Én világ életemben a dolgozók közé tartoztam. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"270623","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"320"}}]]A kor előrehaladtával a betegségek is megjelennek. Önnel mi a helyzet? Az összes belső szervem teljesen egészséges. Volt egy sportbalesetem, de az nem akadályoz a tornában. Viszont egyszer a villamos hirtelen lefékezett, elestem, és eltörtem a combcsontom külső dudorait, azóta vasak vannak a lábamban. Ez gátol bizonyos mozdulatokban. Hogyan szokott pihenni?  Arra sincs időm, mert ha éppen nem segítek valakinek, vagy nem tartok előadást, nem tornázok, akkor itthon is sok munkám akad. De ha már nagyon fáradt vagyok, akkor leülök keresztrejtvényt fejteni.  Hogy áll a modern eszközökkel, például a mobillal és a számítógéppel? A férjem 80 éves korában megtanulta kezelni a számítógépet. Én nem nyúlok hozzá, bár tudnék levelet írni, de ez az övé, én nem nyomkodom. Én a számítógépnél ülő személyek háta mögött állok, értem, tudom, mit csinálnak, de nem nyúlok hozzá, ez már nekem is túl sok volna. De mobilom van, három is. Hogyan szokta buzdítani az önhöz forduló, önnel tornázó szeniorokat? A mozgást sosem késő elkezdeni. De ennek a mozgásnak, a fizikai terhelésnek mindig az életkorhoz mértnek kell lennie, nem kell rekordokat dönteni. Minden szeniornak tudnia kell, mi árt neki, és mitől érzi jobban magát.  B. Szentgáli Anikó