Lépték, mérték, érték – mérleg a huszonnyolcadikról

tompa mihány

Három napon át volt a szép szó ünnepének helyszíne Rimaszombat, ismét rekordszámú résztvevőt fogadva. A címben megadott érték, mérték, lépték hármasának keretét tartva, az eredményeket mellékelve dióhéjban szólnék az országos versenyről.

Lépték

Ha nekem egy képzeletbeli bizottságot meg kéne győznöm egy 28 éve bizonyítottan jól működő, fennállása óta egy nagyobb járási székhely lakosságának megfelelő létszámú, óvatos becslések szerint is legkevesebb 30 ezer embert a pódiumművészetben megmozgató rendezvény értékéről, létjogosultságáról, indokoltságáról, akkor azt mondanám: kedves bizottság, értékválságot tapasztalok. Önöknél! Ha azt is megkérdeznék, mi újat lehet évente felmutatni egy versmondó versenyen, akkor én sem tehetnék mást, mint statisztikát mutatnék arról, hogy mennyi új dolog tud születni egy ilyen egy húron pendülő, az irodalmat megszállottságig szerető embereket évente összehozó eseményről. Idén például 77 vers, 74 próza, 36 vers megzenésítés, 5 lírai versszínpadi összeállítás képviselte az állandóan megújuló értéket. Aki ott járt, hallhatta, láthatta. Sokan voltunk, szerencsére. A gálán egy tűt nem lehetett leejteni!

Mérték a léptékhez

Mi jellemzi ezt e versfesztivált, amely a magyar nyelvterület egyedülálló rendezvénysorozata felfutó versenyeztetési rendszerrel? Iskolai fordulóktól, körzeti, járási, kerületi fordulókon át az országosig. Öt korcsoport, (kiselsős iskolás gyermektől 99 éves korig) vers és próza, lírai színpad és énekelt vers műfaji kategóriák, kiemelt jutalmazással a szlovákiai magyar szerzőket bemutató előadók felé. Ehhez szakmaiságot, emberséget képviselő zsűrik. Itt az országos döntőn elég az adott idő a személyre szóló értékelésekre. Ahol biztató és soha nem ledorongoló a hangnem. Mindemellett sokszor a háttérben komoly viták, érvelések zajlanak egy-egy előadás mellett. Ellen tudtommal soha sehol! A vitáknak helye van, mert a zsűrizés bárhogyan is vesszük, a szakmaiság mellett a szubjektivitást és egyéni ízlést megkerülni képtelen tevékenység. A döntéseket ilyen szempontból kell vizsgálni. Mindenki nem lehet díjazott, de aki ide eljutott, már mindenki győztes! Minden sávozásos eredmény, díj, különdíj legyen biztatás, de persze irányt adó mérték is. A hogyan továbbhoz. A tehetségek száma biztató! Tudásuk, sugárzó egyéniségük, akarásuk a záloga egy magas színvonalnak. Azt sajnálja az ember, hogy nem lehet ott mindig és mindenhol, mert mindent hallani és látni szeretne. E mindennek keresztmetszete a díjkiosztó gálaműsor. Képet adott az idei igen magas színvonalról. Teltházasan! Megmutatva trendeket, ízléseket, felkapva szerzőket, újakat, régieket, szlovákiai magyarokat is. Kevés mellényúlást, félrecsúszást mutatott az idei verseny. Az viszont elgondolkodtató, hogy a személyiséget építő, ha nem is előadóművészi magaslatokkal elmondott szöveget értékeljük-e jobbnak vagy a profi, minden másodpercében kidolgozott, kiszámítottan ható, de az előadó lelkét mélyen talán csak súroló, vagy rosszabb esetben meg sem érintő „produkciót” tartjuk-e díjazásra méltónak? Siker és teljesítmény orientált világban élve ez egy fogas kérdés. Én mégis inkább a lélekérintésre a léleképítésre voksolnék. Ilyen és olyan döntések, tehát produkciók és szövegmondások is hallhatók voltak Rimaszombatban. Minden kategóriában és minden korcsoportban találva erre is meg arra is példát bőven.

Lépték a megmért értékhez

Egy ilyen fesztiválnak vannak keretjátékai. Az idei, információm szerint rekordnagyságú létszám, a 311 résztvevővel járó logisztikai feladatokat, mint az a korábbi évfolyamokban is történt, egy helyi szervezőkből álló csapat végzi. Nekik is vizsga ez! Szervezőkészségből, profizmusból, emberségből, türelemből! Jól vizsgáztak. Azért gikszer nélkül soha semmi nem megy. Egy becsúszott az elején. A gikszer okát vizsgálva azt is el kell mondani, nincs az a műszaki ember, aki egy perc alatt rendbe teszi azt, amit mások önhatalmúan és nyomulva szétgányolnak. Tönkretéve ezzel egy Bárdos Ágnes által remekül megszerkesztett és a MASKMEDIA stúdió által elkészített nyitó műsort, valamint Culka Ottó és Jókai Ágnes szívszorítón szép össezállítását, mellyel Kiss Péntek Józsefre emlékeztek. (Úgy tudom mikrofon csatlakozások kitépése, és kábelek elkeverése volt a gond) Kik a „mások”? Egy olyan ember csapata követhette ezt el, aki az én személyes megítélésem szerint – mások sokak véleményével egybehangzó megítélés ez – erősen kifogásolható állapotban lépett színpadra. Leszögezem: semmilyen díj vagy kitüntetés nem hatalmaz fel senkit arra, hogy a közönségét bármi módon megalázza! Érthetetlenséggel, nyegleséggel, színpadképtelen állapottal! Ajándék lónak ne nézd a műfogsorát – ez a módosított közmondás? Mégis azt kell mondanom: DE! Ajándék ez így? Szerencsére a komáromi Jókai Színház Padlás előadása kárpótolta a valódi értékeket taps lakmuszzal mérő közönségét. Akik megnézték Varga Richárd zenés műsorát, szintén értékteremtésről beszéltek. A Boráros színház is ezt tette a nézői szerint. Mindenhol képtelenség ott lenni. S nem is kell, mert ízlések és ízlések. Összességében summázva egy igazi fesztiválhangulatú, magas versenyszínvonalú eseménysorozat volt a 28-ik Tompa Mihály Országos Verseny. Kell a folytatása, kell a méltányos szintű támogatása! Újat hoz! Lásd lépték alcím. Mert van értéke! Mértéktelen sok!

Galéria

Díjazottak névsora

I. kategória / vers

Aranysáv:

1. Szabó Sophia Léna Munka Utcai AI Komárom

2. Kiss Bence Móra Ferenc AI Nyékvárkony

3. Vígh Emese Kodály Zoltán AI Galánta

Ezüstsáv:

Bosák Károly Imre, Csiba Dorina, Falanga Frederica Stella Lucia, Gjiergji Izabella, Kóša Ricardo, Kovács Botond, Rácz Dorka, Rehák Hanna, Tóth Gellért

Bronzsáv:

Farkaš Ádám Bálint, Fazekas Stella, Molnár Bálint, Pálos Erik, Zsapka Zsófia

A zsűri különdíja:

Gjiergji Izabella Deáki Alapiskola

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző:

Rehák Hanna MTNYA Marcelháza

I. kategória / próza

Aranysáv:

1. Bittera Sophie Iman AI és Óvoda, Pozsonypüspöki

2. Mihalovič Marcell Széchenyi István AI, Felsőszeli

3. Ladányi Viola MTNYA Marcelháza

Ezüstsáv:

Biháry Laura, Illés Dorka, Lévai Natália, Nagy Olivér, Senkulič Dézi

Bronzsáv:

Zsigrai Lili, Vavrek István, Szegedi Attila, Preisinger Lea,

Oláh Fanni, Jóža Damián, Farkaš Megan Magdaléna, Dóczi Balambér, Bašternák Anna

A zsűri különdíja:

Illés Dorka II. Koháry István AI, Fülek

II. kategória / vers

Aranysáv:

1. Ördögh Zsófia Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

2. Fónad Lili Eötvös Utcai AI, Komárom

3. Presinszky Emma Alapiskola Nyárasd

Ezüstsáv:

Algayer Leo, Horňák Marek Maximilián, Majer Jázmin, Mészáros Saskia Jázmin,

Nógel Alexa, Fülöp Hanna, Marczel Eszter, Mács Zille Anna, Rádi Mátyás

Bronzsáv:

Bíró Bulcsú, Múčka Sophia, Keszeg Ella Ilona, Darabos Barbara, Antal Dávid

A zsűri különdíja: Mészáros Saskia Jázmin Amade László AI, Bős

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző: Mács Zille Anna Tompa Mihály AI, Rimaszombat

II. kategória / próza

Aranysáv:

1. Gerencséry Erik MTNYA Marcelháza

2. Anda Liza Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár

3. Lukács Lídia Tompa Mihály Alapiskola, Rimaszombat

Ezüstsáv:

Tóth Gábor István, Tóth András, Šillo Dominik, Rigó Áron, Pongrácz Tamás Achilles, Pollag Ádám, Madari Hanna, Kürthy Réka, Horváth Lisa, Farkas Dezső Alex, Dórák Lara Jázmin

Bronzsáv:

Szalóczi Boglárka, Sonkoly Krisztián, Dóczi Boldizsár, Bohuš Edina Alexandra

A zsűri különdíja:

Dórák Lara Jázmin Vámbéry Ármin MTNY Alapiskola, Dunaszerdahely

III. kategória / vers

Aranysáv:

1. Korpás Lilla Szenczi Molnár Albert AI, Szenc

2. Gál Ádám Vajk Tarczy Lajos AI, Hetény

3. Pinke Marián Eötvös Utcai AI, Komárom

Ezüstsáv:

Bedecs Patrik, Bukovský Dorottya, Hlinka Igor, Horváth Zenkő Veronika, Képeš Lóránt, Ruszó Chiara, Zeman Dávid

Bronzsáv:

Rigó Bianka, Nagy Gabriella, Nagy Emma, Mihalovič Veronika, Házik Tímea, Deme Mátyás, Bíróczi Léda

A zsűri különdíja:

Horváth Zenkő Veronika Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző:

Zeman Dávid Szenczi Molnár Albert AI, Szenc

III. kategória / próza

Aranysáv:

1. Szőcs Ákos Szenczi Molnár Albert AI, Szenc

2. Ožvald Damián Czuczor Gergely AI, Érsekújvár

3. Ürge József Jakab Alapiskola, Fél

Ezüstsáv: Pőcz Anna, Vass Roland Eduard, Viszlai Anna Rozália, Lénárt Dóra,

Tóth Eszter, Jelen Jázmin, Édes Levente, Fekete Lujza

Bronzsáv: Tóth Máté, Bajcsi Boglárka, Bernáth Eszter, Blanár Ábel, Pierzchala Virág Anna,

Molnár Karolina, Daru Csenge

A zsűri különdíja: Fekete Lujza Selye János Gimnázium, Komárom

Vass Roland Eduard II. Koháry István Alapiskola, Fülek

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző:

Lénárt Dóra Széchenyi István Alapiskola, Felsőszeli

IV. kategória / vers

Aranysáv:

1. Gál Réka Ágota SJG, Komárom

2. Bukovszky Orsolya SJG, Komárom

3. Nagy Ákos Ipari Szakközépiskola, Komárom

Ezüstsáv:

Szalay Mátyás, Sallai Zsóka, Póda László, Mellár László,

Greman Dorka, Fekete Virág Fanni, Bangha Roland, Balla Barnabás

Bronzsáv:

Tóth Friderika, Medza Réka, Laczkó Tamara, Horváth Balázs, Gál Sára, Renczes Fanni, Balog Maros

A zsűri különdíja:

Balla Barnabás Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta

Greman Dorka Madách Imre MTNY Gimnázium, Somorja

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző:

Póda László MTNY Alapiskola és Gimnázium, Pozsony

IV. kategória / próza

Aranysáv:

1. Horňák Liliána Márai Sándor Gimnázium Kassa

2. Köles Bence Magángimnázium, Dunaszerdahely

3. Nagy Viktor MARIANUM, Komárom

Ezüstsáv: Ziff Stella, Záreczky Mária, Varga Renáta, Szabó Júlia, Patócs Natasa, Matuš Lilla, Králik Máté, Kónya Dániel

Bronzsáv: Papp Márton, Oros Boglárka Sára, Mezőszállási Márk, Mészáros Fatime, Lelovics Gergely, Keszegh Réka, Farkas Dániel

A zsűri különdíja: Kónya Dániel Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium Kassa

V. kategória / vers

Aranysáv:

1. Fodor Péter Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem

2. Papp Viktória Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem

3. Csölle Stefánia Fűr

Ezüstsáv: Balla Dávid, Bohák Anikó

Bronzsáv: Demko András, Cibuľa Katalin

Hazai szerző művét előadó legsikeresebb versenyző: Bohák Anikó Kéty

V. kategória / próza

Aranysáv:

1. Kontár Piroska Alsószeli

2. Dóczi Henrietta Kiskövesd

Bronzsáv:

Mgr. Nagy Tibor

VI. kategória / énekelt-megzenésített versek

Aranysáv:

1. Zekeres együttes Szepsi Viszlai Tibor

(Különdíj: részvétel a Borostyán fesztiválon)

2. A.F.F. zenekar Kassa Bodnár Attila

(Különdíj: a legizgalmasabban hangszerelt előadás)

3. Göbő Anna és Sándor Léva Göbő Sándor

A zsűri különdíja: HoryZone

Ezüstsáv: Viharvirág, Törtakkord, The Töpörtyűk, SUHANCOK, Red Lips, Proveniens,

PARADIGMA, New Orleans, majd alvászavar, EndORFin, DADA CLUB, CSILLAGVIRÁG

Bronzsáv:Everest, CAMPA-NULLA, Alárbopavi

VII. kategória / lírai színpadok

Aranysáv:

1. Huncutkák Színjátszó Csoport Bátka

2. KGSzT Lírai Színpad Márai Sándor Gimnázium, Kassa

Ezüstsáv:

TSÍZIÓ Diákszínpad Galánta, GIMISz Diákszínpad Komárom

Bronzsáv: Sycorax Királyhelmec

A zsűri különdíja a kreatív színészi játékért: Lovas Gergő

 

Ígéretes előadói teljesítményéért: Balla Barnabás

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?