Annalena Baerbock: következményei lesznek annak, hogy orosz hackerek megtámadtak német oldalakat

Annalena Baerbock

Következményei lesznek annak, hogy az orosz katonai hírszerzéshez köthető APT28 hackercsoport kibertámadást követett el tavaly a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ellen – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter pénteken ausztráliai látogatásán.

Berlin először 2023 januárjában vádolt meg orosz hackereket azzal, hogy megtámadtak német weboldalakat. A hackerek mindazonáltal nem okoztak jelentős kárt, de egy időre sikerült megbénítaniuk a megtámadott oldalakat.

Baerbock most Adelaide-ben közölte, hogy lezárult a nemzetbiztonsági vizsgálata az SPD elleni támadásnak, „amely egyértelműen az orosz katonai hírszerzés (GRU) irányította APT28 orosz csoporthoz köthető”. Hozzátette, hogy a jogellenes cselekmény nem maradhat következmények nélkül.

A kormányon lévő SPD 2023 júniusában közölte, hogy az év elején célzott támadás érte. Idén márciusban a német kiberbiztonsági ügynökség és a Google anyavállalatának, az Alphabetnek dolgozó szakemberek német politikai pártok célzott támadásán kaptak egy másik, APT29 nevű orosz hackercsoportot is. A csoport vezető német politikusoknak e-mailen küldött linkek segítségével próbálta meg feltörni a pártok fiókjait, és megszerezni az ott tárolt adatokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?