A felvétel illusztráció
Fontos a helyes kézmosás az egészségügyi intézményekben – mondják a szakemberek
A megfelelő kézhigiénia fontos az egészségügyi intézményekben, és segít védekezni a betegségekkel szemben – emlékeztettek pénteken a Pozsonyi Egyetemi Kórház (UNB) járványügyi szakemberei a kézhigiénia világnapja alkalmából, egyúttal elmagyarázták az egészségügyi dolgozóknak, a látogatóknak és a betegeknek, hogyan fertőtlenítsék megfelelően a kezüket.
„Május 5-ét a kézhigiénia világnapjává nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet, ezért mi is megemlékezünk erről a napról a kórházunkban. Elsősorban amiatt is, mert több járványügyi tanulmány is azt mutatja, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő, azaz a kórházi fertőzések több mint 60 százaléka az egészségügyi személyzet nem megfelelő kézhigiéniája miatt alakul ki” – magyarázta Roman Púčik, az egyetemi kórház járványügyi osztályának munkatársa.
A leggyakoribb fertőző betegség, amely összefügg a kézhigiénia elhanyagolásával, a vírusos hepatitis A, a különböző norovírusok, a rotavírusok, és a nyári hónapokban a szalmonellózis – mondta Púčik.
A szakember rámutatott, az egészségügyi intézményben szigorúan be kell tartani a kézhigiénia öt szabályát. „Az egészségügyi dolgozó, legyen az orvos, nővér vagy ápoló, köteles fertőtleníteni a kezét a beteggel való érintkezés, például az intravénás injekció beadása előtt, továbbá a biológiai anyaggal, például vérrel vagy széklettel való érintkezés után, valamint a beteggel, vagy a beteg környezetével való mindenféle érintkezést követően” – magyarázta Púčik.
Az egészségügyi dolgozóknak fertőtlenítő emulzióval és folyóvízzel kell kezet mosniuk, amikor megérkeznek a munkahelyükre, továbbá étkezés előtt, és a vécé használata után is. A betegekre az általános kézmosási szabályok vonatkoznak. „Vagyis étkezés előtt, vécéhasználat után kezet kell mosni” – mondta, és hozzátette, az emberek általában felületesen mossák meg például a hüvelykujjukat, az ujjközöket vagy az ujjbegyeket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.