Elhunyt Hammerl László, a Nemzet Sportolója

Nyolcvankét éves korában elhunyt Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója.

A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) pénteken délelőtt tájékoztatta az MTI-t a legendás sportoló halálhíréről.

Hammerl László az 1964-es tokiói olimpián győzött a férfi puskások 60 lövéses fekvő versenyében, a 3x40 lövéses összetett számban pedig bronzérmet nyert. Négy évvel később Mexikóvárosban ezüstérmet szerzett fekvőben. Világ- és Európa-bajnokságokon egyaránt egy-egy bronzérmet szerzett. Az 1974-es berni vb-n a kisöbű sportpuska álló szám csapatversenyében, az 1975-ös bukaresti Eb-n pedig a kisöbű sportpuska térdelő testhelyzetű csapatversenyében lett harmadik. Karrierje során 37 magyar bajnoki címet gyűjtött.

A kiváló sportember az 1972-es müncheni és az 1976-os montreáli olimpián is szerepelt, utóbbit követően vonult vissza és rövid ideig tanult szakmájában, füll-orr gégész szakorvosként dolgozott, majd 1977 elején átvette a szövetségi kapitányi posztot, melyet összesen 26 évig töltött be. Az azóta nyert két magyar sportlövő olimpiai aranyérem megszerzésekor (Varga Károly, kisöbű sportpuska, fekvő, 1980; Igaly Diána, skeet, 2004) egyaránt ő volt a szakvezető.

Az MSSZ kiemelte, hogy Hammerl László "nagy tudású, a világ minden pontján elismert szakember volt, kiválóan értett a versenyzők nyelvén, számos olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím és érem megszerzése fűződik a nevéhez". A sportembert a szövetség saját halottjának tekinti.

A Nemzet Sportolójává mindjárt a kezdetekkor, 2004-ben megválasztották. Elhunytával jelenleg Balczó András, Faragó Tamás, Jónyer István, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Vaskuti István viseli a címet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?