Ünnepség a múzsák kertjében

Amikor egy készülő tisztelgő kötet szerkesztői rádöbbentettek, hogy Bodó Sándor rövidesen betölti hatvanadik életévét, elgondolkodtam, mikor is ismerkedtünk meg személyesen? Hát, annak bizony két évtizede, egy Egerben rendezett, a Magyarország határain kívüli magyar néprajzi kutatások eredményeit, lehetőségeit felmérő konferencián, ahol házigazdaként olyan közvetlen barátsággal fogadott, mintha már akkor is ezer esztendeje ismertük volna egymást. És azóta is, ha segíteni kellett, mindig lehetett-lehet rá számítani: szerényen háttérbe húzódó személyében biztos erkölcsi támaszt és gyakorlati segítséget is kaphatott az a kolléga, intézmény, amely arra rászorult, s korábbi munkásságával azt ki is érdemelte. Tudom persze, hogy Bodó Sándor életében, szakmai pályafutásában ez a „határon túli” vonulat „csak” egy vékonyka szelet, hiszen a miskolci és az egri múzeumban is konkrét múzeumépítő, tudományszervező és publikációs tevékenységet folytatott, majd ezt országos szinten folytatta későbbi munkahelyén a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának az élén, illetve 1996-tól a Budapest Történeti Múzeum főigazgatójaként. Közben a Györffy István Néprajzi Egyesület elnöke, és egyetemi oktatóként is tevékenykedik a Miskolci Egyetemen, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem műemléki szakmérnök-oktatásában. Néprajzkutatóként főleg a népi állattartás kutatásában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Mindennek tudatában hadd legyek mégis némileg önző és a határon túli néprajzi kutatások támogatásában kifejtett erőfeszítéseit értékeljem, azokra emlékezzek, emlékeztessek, azokért mondjak köszönetet a szlovákiai magyar néprajzi kutatás nevében is. Amikor Balassa Iván és Ujváry Zoltán felvetette egy olyan néprajzi folyóirat megindításának a szükségességét, amely elsősorban a szomszédos országok magyar néprajzkutatói dolgozatait lenne hivatott közölni, Bodó Sándor ezt, minisztériumi főosztályvezetőként hatékonyan támogatta. ĺgy jöhetett létre a Néprajzi Látóhatár, amely az elmúlt tíz esztendőben több mint 200 tanulmányt adott közre. Ebből 30 érinti a mai szlovákiai magyarok népi kultúráját, ami végső soron szép szám, ha figyelembe vesszük, hogy milyen kevesen vagyunk néprajzzal foglalkozók, és hogy milyen mértékben megnövekedett a publikációs lehetőségek száma idehaza is (a Bodó Sándor tiszteletére, Viga Gyula, Holló Szilvia Andrea és Cs. Schwalm Edit szerkesztésében, Vándorutak – Múzeumi örökség címen megjelentetett tanulmánykötetben éppen ezekről az eredményekről számolhattam be). A 2003. november 14-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett születésnapi ünnepséget egy – szintén a „határontúliság” jegyében rendezett – tanácskozás nyitotta meg, amelynek keretében a környező országok magyar muzeológiai gyűjteményeit mutatták be a kérdés hivatott ismerői. A szlovákiai magyar múzeumi gyűjteményekről Danter Izabella adott plasztikus áttekintést. Ezt követően kollégák, barátok köszöntötték az ünnepeltet. E sorok írója a Fórum Kisebbségkutató Intézet nevében fejezte ki köszönetét és jókívánságait.