„Tudom, senki nem felel”

PUHA JÓZSEF

Este volt, a fő híradók már véget értek. A tévécsatornák a képernyő aljára írták ki a döbbenetes hírt, hogy meghalt Cserháti Zsuzsa. Mintha tegnap lett volna. Tíz éve volt.

Élénken él emlékeimben az is, amikor Gombaszögön a színpad mögött először Horváth Charlie-val készítettem rádióbeszélgetést, közben a pódiumon bömbölt a zene, s izgultam, vajon használható lesz-e a felvétel. Zsuzsa, mintha nem is lett volna fülsüketítő hangzavar, lábujjhegyen ment el mellettünk, nem akart „zavaró körülmény” lenni. Összeért a tekintetünk, mosolygott, visszamosolyogtam.

A magyar zenetörténet egyik legjobb hangú énekesnője hol a mennyben járt, hol a pokolban. Halála előtt ugyan megint súlyos depresszióval küzdött, de azt megelőzően csodás évei voltak. Olyan csúcsokat hódíthatott meg, melyeket korábban nem.

Cserháti Zsuzsa az 1972-es Táncdalfesztiválon vált ismertté. A csodás karrier aztán egyik napról a másikra megtorpant, egy mai ésszel felfoghatatlan esemény miatt. A hanglemezgyár nagyhatalmú ura, Erdős Péter felkérte, vagyis utasította Cserhátit, hogy legyen vokalista a Neoton Famíliában. Visszautasította, ezért mellőzött lett. Aki jót akart magának, elfordult tőle, ő pedig kiszorult a reflektorfényből. Nem adta fel, énekelt tovább, belföldön és külföldön egyaránt, sokáig a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt. Rádiófelvételei is készültek, több lemezen szerepelt, de saját albuma nem jelenhetett meg. Nagy lelkierő kellett volna ahhoz, hogy ezt feldolgozza. Neki akkora nem volt. Sosem panaszkodott, de belül őrlődött. Depressziós lett, elhízott.

1996-ban a Hamu és gyémánt című nagylemezzel a magyar zenetörténet legsikeresebb visszatérését produkálta. Bár súlyfeleslege nagyon zavarta, boldogan vállalt újra fellépéseket. Ismét sztár volt. Pontosabban akkor lett igazán sztár. 1999-ben orvosi segítséggel lefogyott. „Persze, boldog vagyok, csak van bennem egy érzés, hogy kicsit későn jött” – mondta a sikeréről. Tíz éve egy érrepedés miatt percek alatt elvérzett.

Cserháti Zsuzsát nem feledtük el. A legenda fénye szerencsére alig-alig kopik, dalait gyakran hallhatjuk a rádióban, életéről, karrierjéről sok szó esik. Pályafutásának legfontosabb üzenete, hogy sosem szabad feladni, a tehetséget ugyanis csak ideig-óráig lehet háttérbe szorítani, az megtalálja a kitörési pontot. Persze tudjuk, Cserháti lehetett volna sokkal sikeresebb is. De ezzel ma már felesleges foglalkozni, inkább ápoljuk tovább az emlékét. Mert ma már „ha hívlak, tudom, senki nem felel, csak egy elfelejtett dal sír a szélben…”