Török filmé az Arany Pálma

MTI-TUDÓSÍTÁSCannes. A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67.

MTI-TUDÓSÍTÁS

Cannes. A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon szombat este, a második legjelentősebb díjjal, a zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című alkotását tüntették ki. Magyar siker is született: Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje nyerte el pénteken a fesztivál Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának a fődíját. A rendezőnek a film „egyetemességéért és a felejthetetlen élményért” odaítélt Un certain regard elnevezésű elismerést a zsűri elnöke, Pablo Trapero argentin filmrendező adta át. A közönség hosszú ovációval ünnepelte Mundruczó Kornélt.

Török film 1982 óta nem kapott Arany Pálmát Cannes-ban. A kortárs Törökország ellentmondásairól szóló Téli álom – amely elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is – három Csehov-novella feldolgozása alapján született. A Téli álom főszereplője, Aydin (Haluk Bilginer) egy hatvan év körüli volt színészt alakít, aki a mesebelien varázslatos török vidéken, Kappadókiában, egy kis faluban működtet szállodát, amelyet nyáron szívesen látogatnak a turisták. Télen azonban a vidék teljesen kihalt, és a felvilágosult és gazdag entellektüel szerepében megjelenő Aydin egyedül találja magát fiatal feleségével és elvált nővérével. Az Arany Pálmát átvéve Nuri Bilge Ceylan a díjat azon török fiatalok emlékének ajánlotta, akik életüket vesztették a tavalyi törökországi tüntetések során.

A legjobb női alakítás díját Julianne Moore, a Maps to the Stars, a legjobb férfi alakításét pedig Timothy Spall, a Mr. Turner főszereplője kapta. A színésznő, a kanadai David Cronenberg első, Amerikában forgatott filmjének szereplője nem volt jelen a díjátadó ceremónián. Mike Leigh brit rendező J.M.W. Turner világhírű festőről szóló portréjának címszereplője, a karakterszínészként ismert angol Timothy Spall meghatottan vette át a díjat, s eleinte nem is akarta elhinni, hogy őt szólították.

A legjobb rendezőnek járó elismerést Bennett Miller vehette át Foxcathcer című filmjéért. A legjobb forgatókönyvért a Leviathan íróit, Andrej Zvjagincevet és Oleg Nyegint díjazták. Zvjagincev rendezője is az idei versenyprogram egyetlen kelet-európai – orosz – alkotásának.

A zsűri díjában részesült Xavier Dolan műve, a Mommy (Mami), valamint Jean-Luc Godard háromdimenziós filmje, az Adieu au langage (Búcsú a nyelvtől). A kanadai fenegyerek és a filmművészet francia-svájci óriása volt az idei verseny legfiatalabb és legidősebb rendezője, előbbi mindössze 25, utóbbi pedig 83 éves.

A fesztiválon életműdíjjal ismerték el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?