Tizennyolc alkotás a versenyben

Igazi, formatervezett fődíja lesz az idei, 39. Magyar Filmszemlének, de hogy ki kapja majd, az csak a záróünnepségen derülhet ki. Ennek értelmében tehát az alkotókat sem értesítik előre, hogy nyertek. A díjazottak névsora ott, helyben válik nyilvánossá, emelve ezzel a rendezvény feszültségét, színvonalát.

Arany Orsó a díj neve, tervezői egy archív fotó alapján hozták létre, s öttagú zsűri döntése alapján kapja majd a szemle legjobb filmje. A zsűri tagjai pedig a követ?kezők: Klaus Eder, a filmkritikusok nemzetközi szövetsé?gének (FIPRESCI) főtitkára, Catherine Portuges ame?rikai filmesztéta, Kende János operatőr (Jancsó Miklós sokévi munkatársa), Goda Krisztina filmrendező (Csak szex is más semmi, Szabadság, szerelem), valamint Márta István ze??neszerző. A legjobbnak ítélt közönségfilm a nemzetközi zsűri döntése alapján Moziverzum díjat kap, a külföldi kritikusok pedig – a hagyományoknak megfelelően – az idén is Gene Moskowitz-díjjal jutalmazzák az általuk legértékesebbnek tartott alkotás rendezőjét.

A szemle nyitóünnepségén, ma este a Millenáris Teátrumban hárman részesülnek életműdíj?ban: Schubert Éva, aki 35 magyar filmben játszott (Egy pikoló világos, Csodacsatár, A vőlegény nyolckor érkezik, Butaságom tör?ténete, Lila ákác, Locsolókocsi, Abigél), B. Müller Magda fotó?művész, aki évtizedeken át a Mafilm standfotósaként dolgozott (ő fényképezte például Huszárik Zoltán Szindbádjának forgatását) és Hildebrand István operatőr (Gerolsteini kaland, Katonazene, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Pogány Madonna). A Magyar Mozgókép Mestere címet ketten kapják: Gyulai Líviusz filmrendező, grafi?kusművész, illusztrátor és Kósa Ferenc filmrendező (Tízezer nap, Ítélet, Nincs idő, Hószakadás, Küldetés, Az utolsó szó jogán). A Millenáris Teátrum mellett a Palace Mamut, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Bem mozi ad otthont a mustrának, amelynek nyitófilmje ugyan nem lesz, a 18 versenyfilmből azonban egy-egy perces ízelítőket fűztek egymás mellé a szervezők. A játékfilmek mellett 33 dokumentum-, 3 kreatív dokumentumjátékfilm, 36 kísérleti és kisjátékfilm, valamint 13 tudományos és ismeretterjesztő film is indul a versenyben. Ez összesen 103 alkotás.

A legnagyobb érdeklődés ez évben is a játékfilmeket kíséri. He?rendi Gábor, a szemletanács el?nöke érdekesnek és sokszínűnek tartja az idei termést. Vezér Éva, a Magyar Filmunió igazgatója szerint a mustra idejére Budapestre látogató vezető nemzetközi szaklapok (egyebek mellett a Variety és a Filmecho/Filmwoche tudósítói, valamint a rangos film?mű?vészeti folyóiratok és európai napilapok kritikusai is megtalálják majd az ízlésüknek leginkább imponáló alkotást.

A magyar film nagy generációja, Jancsó Miklós, Szabó István, Makk Károly, Bacsó Péter és Mészáros Márta nem lesznek jelen friss munkával az idei szemlén. A 2008-as mustra a harmincasok-negyvenesek alkotásait kínálja a közönségnek. Első filmrendezésével jelentkezik Alföldi Róbert, aki Bartis Attila remek regényét, a Nyugalmat álmodta mozivászonra Udvaros Dorottya főszerep?lésével. Faur Anna Lányok című filmjének alapjául a közelmúlt egyik brutális taxisgyilkossága szolgált. Mundruczó Kornél Deltája egy mai Hamlet-történet a vajdasági hegedűművész, Lajkó Félix, valamint Tóth Orsi és Monori Lili főszereplésével.

Török Ferenc Overnightja izgalmas brókersztori Bodó Viktor, Nagy Ervin és Szőcs Artúr játékával. Novák Erik Zuhanórepülése 21. századi gengszterfilm Nagy Zsolttal a főszerepben, aki épp ezzel a filmmel lesz Shooting Star az idei berlini mustrán. Elsőfilmes ren?dezők is lesznek az idei kiválasztottak között. Till Attila a Pánikkal, Gigor Attila A nyomozóval. Paczolay Béla a kalandorokkal versenyez.

Koltai Lajos mellett a magyar film másik jeles ope?ra?tőre, Ragályi Elemér is úgy döntött: ha alkalma nyílik rá, szívesen rendez. Nincs kegyelem – PD emlékére című filmje egy több mint tíz évvel ezelőtti gyilkosságért ártatlanul elítélt, börtönbe zárt, végül csupán a véletlennek köszönhe?tően kiszabadult férfi szomorú történetét meséli el. Új filmmel jelentkezik Hajdu Szabolcs (Off Hollywood), Dettre Gábor (Tabló) és Fliegauf Benedek (Tejút). Szomjas György A Nap utcai fiúkkal, Tímár Péter a Casting mindennel, Koltai Róbert a Megy a gőzössel, az eddig inkább dokumentumfilmeket forgató Almási Tamás a Márió, a varázslóval célozza meg a közön?sé?get. Más, ismert rendezők (Sopsits Árpád, Enyedi Ildikó, Gothár Péter, Salamon András) a kísérleti és kisjátékfilmek kategóriájába neveztek be friss munkájukkal.

Versenyeznek a filmplakátok is. Az idén: harminchat. Ezeket a Millenáris Piros-Fekete Galériájában láthatják az érdeklődők. A nyertes műveket egy szakmai zsűri, illetve a közönség választja ki. A kiállítás nem titkolt célja a grafikusok és reklámszakemberek ösztönzése a jobb filmplakát elkészítéséhez.

S végül egy megnyugtató tény ugyancsak Vezér Évától, a Magyar Filmunió igazgatójától: a magyar film 2007-ben csaknem nyolcvan díjat kapott. Ez valóban nem kevés. Hogy az idei termés hoz-e ennyi elismerést, arra majd 2009 ad választ.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?