Tiszta, művészi gyönyörűség

„A bor magyar történet, mindenki számára minden érthető benne”Dömötör Ede felvételeBezerédi Zoltán Jászai-díjas színész-rendező Lebegyevet alakítja a produkcióban, amely a jövő héten Írországban vendégszerepel az Ulster Bank Dublin nevű nemzetközi színházi fesztiválon.

Hevesi Sándor azt írta A bor bemutatójáról, hogy magyar színpadi író ritkán keltett tisztább, művészibb gyönyörűsé?get, mint 1901-ben Gárdonyi Géza. Mi ez a gyönyörűség?

A bor gyönyörű novella, valójában a színdarab harmadik felvonása. Akkoriban Beöthy László volt a Nemzeti Színház igazgatója Budapesten, kulturált, talán az egyik legnagyobb színházteremtő ember. Megszólított néhány nagy írót, írjanak darabot a Nemzeti Színház számára. Felkeresték Gárdonyit is, és kiválasztották két-három novelláját, amelyikből lenne esély darabot faragni. A régi népszínművekben lépten-nyomon dalocskák jöttek. Gárdonyi ezt nem akarta, ezért maga írt egy darabot.

Miért vette elő ezt a darabot?

A magyar zenei kultúrának sokkal gazdagabb kincsestára a népzene, mint a musical. A musical ugyanis amerikai népzene. Miért kéne olyan kultúrát majmolnunk, amit nem is tudunk mindig elénekelni, eltáncolni? Viszont van egy olyan zenei kultúránk, amit bőségesen tudunk használni, és legalább olyan hatással van a közönségre, mint a musical vagy az operett. A bor magyar történet, magyar viszonyokkal, mindenki számára minden érthető benne. Nem szerettem volna lineáris történetet mesélni. Más Gárdonyi-novellákból is emeltem részleteket A borba, mert egy kicsit kiderült, hogy Gárdonyi azért mégsem annyira remek drámaíró. Ám a nyelvezete gyönyörű! Szép történeteket mesél, szép szavakat használ olyasmikre, amikről mi ma már primtívebben beszélünk. Azt mondja például a darabban Özvegy Szunyogné, „Törvénynek kéne az ilyen embert megbüntetni. Mert ha idegent megüt az ember, börtönbe kerül, ha meg az esküdt feleségét megcsigázza, azért még csak a bíró se szól.” Megcsigázza. Milyen gyönyörű szó!

Baracs Imre erősen ittas állapotban ugyancsak megcsigázza Szunyog Julit. Innentől mintha egy mai család képe rajzolódna ki. Gyermekével rokonhoz költöző asszonnyal, a családjától külön élő, makacs, alkoholista férjjel.

Nekem azt jelenti ez a mű, hogy a bajt elkövetni könnyű, rehabilitálni viszont roppant nehéz. Valamitől nincs hozzá elég energiánk, kultúránk, emberi tartásunk, hogy ha elkövetünk egy nagy hibát, utána rendbe is tudjuk hozni. Pedig a világ néha még nyitott is rá, de mi magunk annyira be vagyunk ide szorulva, hogy inkább szorongunk, ahelyett, hogy egészségesen túllépnénk a dolgon.

A bor zenéje több zenei mű?fajból és népdalokból összegyúrt, elragadóan egyedi anyag. A színészek olyan tárgyakkal zenélnek, melyekről el sem képzeltem volna, hogy hangszerként is használhatók.

Van egy új, vagy ma már nem is annyira új zenei irányzat, melynek képviselői, például Jenei Zoli, Sárai Laci, Melis László, Márta István, Rácz Zoltán, a hetvenes-nyolcvanas évek végén jelentkeztek, és azt mondták, mindenből lehet zenét csinálni. Az maga a zene, ami zeneként tud megszólalni. Amikor felhívtam Tóth Tibor színidirektort, azt mondta, tudomása szerint hivatalosan senki sem tud zenélni a színészek közül. Kovács Márton tehetségén múlt, hogy miután a színházba érkezett és dolgozni kezdett, két hét múlva az asszisztens, a kellékes, sőt még egy díszítő is bekéredzkedett a produkcióba zenésznek.

Fernando Botero képeit ajánlja az előadáshoz a Kulisszák című színházi lapban. Kövér férfi zenészekből és egy kövér gitárosnőből álló zenekart meg egy kövér táncospárt.

Négy vagy öt éve fedeztem fel magamnak Boterót. Kolumbiában járva volt szerencsém betérni a Botero Múzeumba is. Egy viszonylag vézna ember azt állítja a világról, hogy minden túltermelési válságban van. Mindenki kövér. Túl?ettük magunkat, túlhíztuk a világot. Kezdünk morbidok lenni a tárgyainkhoz, mivel óriási épületekben lakunk, hatalmas kocsikkal járunk. Mindenben elterpeszkedtünk. A bor története az ilyen értelemben vett többletfogyasztás története is.

Thomas Bernard darabjában, a Pisztrángötösben, Caribaldi cirkuszigazgatót alakítja a Kamrában. A bor próbái során milyen feladat volt a komáromi társulatot igazgatni?

Amikor a Monostori Erődben tartott előbemutató után megkérdezték a Katonában, hogyan éreztem itt magam, azt mondtam, ha előre írásban adják, hogy ez lesz az eredmény, szó nélkül aláírtam volna. Most már egy kicsit elégedetlen vagyok. Látom, hogy még sok minden kihozható ebből az előadásból. A társulat színészi állapota, a hozzáállásuk, a munkaképességük nagyon pozitív élmény, igazán kellemes meglepetés volt.