Távoznak a Nemzetiből

Pozsony. Három, Szlovákiában és Csehországban egyaránt népszerű színművész – Maroš Kramár, Ján Kroner és Monika Hilmerová – távozik a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatától. A távozást Roman Polák igazgató szerint a színház vezetése ajánlotta fel számukra, mivel rengeteg színházon kívüli elfoglaltságuk van.

Pozsony. Három, Szlovákiában és Csehországban egyaránt népszerű színművész – Maroš Kramár, Ján Kroner és Monika Hilmerová – távozik a Szlovák Nemzeti Színház prózai társulatától. A távozást Roman Polák igazgató szerint a színház vezetése ajánlotta fel számukra, mivel rengeteg színházon kívüli elfoglaltságuk van. Mindhárom színész ugyanis érdekes külföldi munkaajánlatokat kapott. „Mivel olyan projektekről van szó, amelyek rendkívül időigényesek, mi több, Szlovákia határain kívül zajlanak, s nem vehetnének részt a színházi próbákon, személyes tárgyalások után arra a döntésre jutottunk, hogy a munkaszerződésüket kölcsönös megegyezés alapján felbontjuk” – mondta Polák. Döntését azzal indokolta, hogy nem szeretné, ha a színház működése veszélybe kerülne. Maroš Kramár, aki a cseh Prima televízió Letisko (Repülőtér) című sorozatának egyik főszereplője, a Plus 1 deň című napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a nevetséges színházi fizetésből nem lehet megélni, és Szlovákiában nem forgatnak új dolgokat. „Szeretem a színházat, nem akartam kilépni a társulatból, de a Szlovák Nemzeti Színház megmakacsolta magát, így nem volt más kiút” – mondta a népszerű színész, aki így 26 év után „szabadúszó” lett. Monika Hilmerová, aki a Nova televízió új, ügyvédekről szóló sorozatának egyik főszerepét alakítja, valamint Ján Kroner, aki egy hónapra az egzotikus Sangat szigetére utazik mint a Joj televízió Celebrity Camp című új valóságshow-jának műsorvezetője, nem nyilatkozott az ügyben. A Szlovák Nemzeti Színház szóvivője, Zuzana Goliánová szerint a szerződésbontás nem jelenti azt, hogy a színművészeket már nem láthatja a közönség a Nemzeti színpadán. Továbbra is játszani fogják az eddigi szerepeiket azokban a régebben futó darabokban, amelyek még repertoáron vannak. Új szerepeket azonban már nem kapnak. Kramár így elesik a Čapek regénye nyomán készült R.U.R. főszerepétől. A prózai társulat igazgatója azt állítja, ha az említett projektek befejeződnek, és a színészek úgy döntenek, szeretnének visszatérni a színházba, szívesen elbeszélget velük erről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?