Hosszú évek óta működik Vajdaságban a Tanyaszínház, s pár évvel ezelőtt intézményesült is, ugyanis Kavillóban saját házat vettek, s itt zajlanak nyáron a próbák, innen indul a csapat is nyári körútjára. A társulat tagjai többnyire profik, főleg színművészetisek, s hozzájuk csatlakozik egy-két tehetséges amatőr.
Tanyaszínház már nálunk is
Komáromban a Csemadok ottani területi választmányának az elnöke, Petheő Attila (akinek a felesége vajdasági, így volt alkalma látni a Tanyaszínház előadását) találta ki, hogy nálunk is érdemes lenne elindítani a színjátszásnak ezt a formáját, hiszen a komáromi Jókai Színház lemondott a tájolásról, s a régió kisebb falvaiban, bár többségükben megfelelő nagyságú kultúrház is létezik, nem láthatták a társulat színészeit. (Néhány éve ezért jött létre a Dráfi Mátyás által vezetett Teátrum Színházi Társulás is). De ő nem profikat keresett hozzá, hanem az egyik legjobb, Szabó Csilla által irányított amatőr társulatot, az őrsújfalusi ÉS? Színházat, amely immár 13 éve szórakoztatja a falu és a környék lakóit. Az ötletet gyorsan tett is követte, s négy francia vásári bohózatból összeállt az első tanyaszínházi produkció, a Hétköznapi komédiák. A csapathoz csatlakoztak a nemesócsaiak, nyáron egy közös tréningen is részt vettek, ahol Arany János A bajusz c. költeményével dolgoztak. A Hétköznapi komédiák az élet apró-cseprő visszásságairól tudósít, a házasság elviselhetetlenül eltéphetetlen kötelékeiről, mindennapi csalásainkról, megélhetési praktikáinkról s mindezt pikáns humorral megfűszerezve. Szabó Csillától megtudtuk, hogy a társulatnak hosszú távú tervei vannak, s amíg a vajdasági hasonló jellegű csapat profik közé invitál amatőröket, addig ők az amatőrök közé szeretnének meghívni majd egy-két profit, hogy a jövő nyáron útnak induljon a szekér, a Csallóköz legkisebb falvaiba is eljuttatva a színházi kultúrát. Ha lesz rá igény, játszanak kultúrházban, tereken, de akár a kukoricásban is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.