Szülőföldi forrásvíz

Néhány próbaszámnak minősíthető, eklektikus tartalmú és sajátos nyelvezetű lapszám után úgy tűnik, magára talált a Kassai Figyelő című „független magyar folyóirat”. A titokzatos Hernád lap- és könyvkiadó kft.

Néhány próbaszámnak minősíthető, eklektikus tartalmú és sajátos nyelvezetű lapszám után úgy tűnik, magára talált a Kassai Figyelő című „független magyar folyóirat”. A titokzatos Hernád lap- és könyvkiadó kft.-nek valószínűleg ez az első és eddigi egyetlen vállalkozása, amely – most már talán kimondható – életképesnek tűnik. A tördelésen és a grafikai elrendezésen még volna mit finomítani, ám a helyenkénti nyelvi és stílusbeli gyámoltalanságokat a jó témaválasztás legtöbbször feledteti. A jelenleg még havonta, később a tervek szerint kéthetente megjelenő Kassai Figyelő aktuális eseményekre hívja fel a figyelmet, a közelmúlt történéseiről tudósít, jeles évfordulókhoz kapcsolódva jelentet meg cikkeket, illetve a városban élő ismert közéleti személyiségeket szólaltatja meg. Az I. évfolyam 5. számában szó esik egyebek mellett egy uniós referendum-kampánygyűlésen elhangzottakról, a Jókai Napokra készülő kassai és királyhelmeci produkciókról, a Duna Menti Tavaszon részt vevő szepsi színjátszókról, a Kassai Magyar Ház partnerkapcsolatairól. Helyet kap a helytörténet is, ezúttal azt tudhatjuk meg, ki volt a Bocatius utca névadója. Az idén emlékezünk a Rákóczi-féle kuruc szabadságharc kezdetének 300. évfordulójára, és mivel II. Rákóczi Ferenc a kassai dómban pihen, ez az írás is jó helyen van a Kassai Figyelőben. Márai Sándor neve szintén egybefonódott a városéval, érdekes olvasmány Mihályi Molnár László sorozata, melynek alcíme Kassai őrjárat Márai nyomában. „Márai üzenete is, hogy mindenkinek érdemes lenne mélyebben elmerülnie az otthon, a szülőföld, az Ige és a hagyományok által közvetített tiszta szellemi forrásvízben, mint azt ő tette 1940 derekán. Az emlékezés és felismerés felelősséggel is jár. Azokat is meg kell tanítanunk látni és gondolkodni, akiket a korcs korszellem tévutakra vezérelt” – állítja a szerző. A Kassai Figyelő felelős szerkesztője, Havasi Péter talán épp ezért, a város iránti szeretetből és Márai szellemi hagyatékának ápolása érdekében vágott bele ebbe a nehéz vállalkozásba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?