Pénteken is légiriadók ébresztették az Izrael északi részén élőket

izraeli-palesztin konfliktus

Pénteken is légiriadók ébresztették az Izrael északi részén élőket, Haifát és környékét, s a délebbi Saron-vidéket is támadták Libanonból az Irán támogatta libanoni síita Hezbollah fegyveresei – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.

Galileában, Izrael északi részén számos településen ébredtek a légvédelmi szirénák hangjaira péntek reggel is, és erdőtűz ütött ki a határ menti Slomi nevű falunál egy libanoni rakéta nyomán, melyet három tűzoltó egység próbál megfékezni. Szintén tüzet okozott egy rakéta Kirjat Smóna egyik épületében. 

Az IDF felszólította harmincöt, dél-libanoni település lakóit, hogy haladéktalanul meneküljenek az Avali folyótól északra, mintegy negyven kilométer távolságra az izraeli határtól. Korábban huszonhat másik dél-libanoni település lakóit szólították fel távozásra. 

Az IDF és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat pénteken bejelentette, hogy a légierő bevetésével megölte a Hamász terrorszervezet helyi vezetőjét, Zahai Jasszer Abdel Razak Ofit, és több munkatársát Túl-Karmben. 

Szeptember elején Ofi szervezte az Ateret nevű ciszjordániai zsidó telep elleni támadási kísérletet, valamint fegyverekkel látott el számos ciszjordániai palesztint, és további támadásokat tervezett az IDF közleménye szerint. 

A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma azt jelentette, hogy a Túl-Karmben végrehajtott támadás egy olyan épületet vett célba, melyben egy kávézó található, ahol sok ember tartózkodott. A légicsapásban életét vesztette egy négy tagú palesztin család is, köztük két gyermek. 

A vörösfélhold palesztin mentőszolgálat bejelentette, hogy az épület súlyosan megrongálódott, tűz ütött ki benne, és sokan a romok alatt rekedtek. A minisztérium tizennyolc halottról számolt be. 

A ciszjordániai palesztin pártok a légicsapás miatt általános sztrájkot hirdettek, és tüntetésekre szólítottak fel Ciszjordániában, hogy meneteljenek az izraeli ellenőrzőpontok felé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?