A Tottenham győzött a Groupama Arénában (FOTÓK)

Fradi
Budapest |

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2:1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

Gyönyörű, Európát ábrázoló koreográfiával, a "Ferencváros mindenek felett" felirattal és fülsüketítő hangorkánnal fogadták a hazai szurkolók a csapatokat. Az angolok erősen tartalékos kezdővel vágtak neki az összecsapásnak, több olyan játékos kapott lehetőséget Ange Postecoglutól, akik a Premier League-ben eddig csak epizódszereplők voltak. 

Nagy lendülettel, veszélyes akciókkal kezdett a Ferencváros - ha Traoré kicsit bátrabb, akkor akár a kapuig is gyalogolhatott volna Abu Fani hosszú labdája után -, a Tottenham nagyjából tíz perc után tért magához, előbb a fiatal Lankshearnek volt egy óriási ziccere, de öt méterről fölé fejelt, majd Dibusz védte Sarr lövését. A 16. percben egy pillanatra felrobbant stadion, a zöld-fehérek Varga sarkazásával induló és talán a szezon legszebb akcióját végig vezetve a kapuba találtak, de a válogatott csatár fejesgólját hajszálnyi les miatt érvénytelenítette a játékvezető. 

Nem sokkal később egy védelmi hibát azonnal kihasználva előnybe került a Tottenham, majd a 33. percben Pedro Porro lapos lövése csattant a kapufán. A folytatásban is a szigetországiak futballoztak veszélyesebben, a Ferencváros csak hosszú labdákkal tudott próbálkozni, de a szünetig nem változott az eredmény. 

A szünet után néhány perccel Saldanha lövését védte a vendégek kapusa, majd az angolok pillanatai következtek, de a különbség nem nőtt. A 64. percben egy szögletet kontrázott meg a Tottenham, de Werner ziccerben rossz megoldást választott. A német csatárnak ez volt az utolsó megmozdulása, Postecoglu ekkor egyszerre küldte pályára három legértékesebb játékosát, Kulusevskit, Maddisont és Johnsont. A londoniak játéka ettől magabiztosabb is lett, de nem ültek rá az eredményre, ez pedig lehetőséget adott a Ferencvárosnak néhány ellenakcióra is. A 80. percben Johnson lőtt sistergős kapufát, a túloldalon Kady fejelhetett tisztán. Ebben az időszakban a Ferencváros játékában benne volt a gól, mégis a csereként pályára lépő Johnson egy szép tekeréssel a 86. percben úgy tűnt, eldönti az összecsapást. A 90. percben Varga remek mozdulattal ugyan szépített, az ötperces ráadásban azonban már nem jött újabb hazai lehetőség.

A Ferencváros a 3. fordulóban, október 24-én a francia Nice együttesét fogadja.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?