Kim Dzsongün nukleáris fegyverek bevetését helyezte kilátásba arra az esetre, ha veszély fenyegetné Észak-Koreát

Kim Dzsong Un

Kim Dzsongün észak-koreai vezető provokáció esetén atomfegyverek bevetését helyezte kilátásba, ha veszély fenyegetné országát – jelentette pénteken a phenjani állami média.

Észak-Korea hadserege „habozás nélkül bevetné minden támadó erejét, amellyel rendelkezik, beleértve a nukleáris fegyvereket is” – mondta Kim szerdán egy katonai kiképzőbázison tett látogatása során. Az eseményről a KCNA helyi hírügynökség számolt be. 

„Ha ilyen helyzet állna elő, Szöul és a Koreai Köztársaság tartós létezése lehetetlenné válna” – tette hozzá. 

Kedden Jun Szogjol dél-koreai elnök arra figyelmeztette Észak-Koreát, bármilyen nukleáris fegyver bevetésére irányuló kísérlet esetén Dél-Korea és amerikai szövetségesei „határozott és elsöprő erejű válaszlépésével” kell szembesülnie. 

Szeptemberben Kim bemutatott egy urándúsító létesítményt, és kifejezte azon szándékát, hogy „hatványozottan” bővítse országa nukleáris fegyverarzenálját. 

A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint Észak-Korea jelenleg mintegy ötven nukleáris robbanófejjel rendelkezik, bár a pontos számuk nem ismert. 

Az elszigetelt kommunista diktatúrát atomfegyver- és rakétaprogramja miatt nemzetközi szankciók sújtják. Az utolsó ismert atomkísérletet 2017-ben hajtották végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?