Szociofotók és mikronarratívák

Jindřich Štreit: Křížov, 1981Az idén 60 éves Jindřich Štreit egyik legismertebb ciklusának címével, „A falu világ”-gal az egész életmű lényege megfogható. Štreit témája ugyanis a vidéken élő ember és annak közösségével, környezetével, a természettel átélt kapcsolata. Fényképei művészi kvalitásaik mellett dokumentumértékükkel is kiemelkednek, mert hitelesen ábrázolják a vidéki társadalmat a pártállam éveiből, amikor a valaha kompakt külön világokat képező falusi közösségek visszafordíthatatlan károkat szenvedtek. A hetvenes-nyolcvanas években készült portréi megrendítő szociográfiai látleletek, melyek többek között az anyagi és szellemi nyomorról, a tömeges alkoholizmusról, az elidegenedésről vagy a kitelepített Szudéta-vidéken máig tapasztalható gyökértelenségről vallanak. Talán csak a nyolcvanas évek tömegkultúrájának ma már retrószámba menő rekvizitumai, vagy a közismerten tartalmatlan pártgyűlések kelthetnek némi ironikus mosolyt. A ciklusok alakjai rendszerint több fotón is szerepelnek, minden egyes kép egy történet, egy életsors hozzágondolására ingerli a nézőt. Az alkotó kritikus szemlélete ellenére sem ítélkezik, inkább a szélesebb öszszefüggések megismerésére, és egy emberhez méltó közösségi létforma keresésére buzdít. Különös hangsúlyt fektet a Csehországra jellemző regionalitásra, a ciklusok gyakran azokra az évszázadok alatt szervesen kialakult tájegységekre épülnek, melyeket az elmúlt rendszer könyörtelenül központosító hatalma megbontani igyekezett. Tárgyilagos alapállása miatt a hivatalos szervek először zaklatták, börtönbüntetésre ítélték, majd fizikai munkakörbe kényszerítették az alkotót, aki természetesen 1989 után sem maradt téma nélkül. A kilencvenes években egyrészt a világ különböző helyein fényképezte a falvakban élőket, másrészt hűen reflektálta a rendszerváltás utáni általános macskajajt. Egyik legmegrázóbb sorozata az összeomlott szovjet világhatalom földrajzi és társadalmi peremvidékén élő embereket ábrázolja.

A retrospektívát egy derűsebb hangvételű tiszteletadás kíséri, ahol cseh és szlovák képzőművészek átfestései, kiegészítései értelmezik újra Štreitnek egy naptárban megjelent fotóit.

A fényképkiállítás alatti emeleten, november 26-ig látható a Valami történt – Az új narratívák szempontjai/nézőpontjai című tárlat, mely Hegyi Lóránd koncepciója alapján tizenhat élő olasz képzőművész munkáit prezentálja. A válogatás rendkívül heterogén, egyebek mellett konceptek, neoexpresszionista vásznak és organikus szobrászat kerültek egymás mellé. A cím arra a kilencvenes években lezajlott csendes folyamatra utal, amikor az előző időszakok egységesebb stílustörekvéseit észrevétlenül felváltotta a jelenlegi pluralista szemléletmód. És persze nem csak a képzőművészetben: a történelem mikrotörténelmekké, az ideológia magánmítoszokká, a tudományos definíciók megközelítésekké váltak. Ezen interpretáció szerint a totalitásra törő eszmék, a nagy narratívák, melyek zászlaja alá a múltban nem egy művész besorakozott, kompromittálódtak, és elvesztették objektív létjogosultságukat, amelyre pedig minduntalan hivatkoztak. Az új narratívák szószólói szerint az univerzális legitimitás fikció csupán, mivel egyedül individuális, szubjektív aspektusok léteznek, melyek számtalan mikrorealitásból táplálkoznak. Az új helyzet formanyelvi szabadságot és intim kommunikációt igényel, melyben a mű a társadalmi reflexión túl pillanatnyi állapotokat, benyomásokat, szituációkat közvetít, és ezek csak egyéni kontextusokban érvényesülnek. Hegyi szerint a nemzeti kultúra specifikuma talán csak az olasz művészeti hagyomány, elsősorban a barokk és a manierizmus olykor kitapintható eszköztára révén érzékelhető az alkotásokban.

A két, meglehetősen különböző kiállítás egy helyen érintkezik: mindkettő vállaltan mikrovilágokat, mikrorealitásokat tükröz. A fényképeken ezek a mikrovilágok egy objektív, optikus valóság részét képezik, az olasz tárlat műveiben azonban végtelen módon értelmezhető, szüntelenül változó alakokat vesznek fel. És míg az utóbbi helyen véget értek a nagy elbeszélések, addig Štreit szociofotói az általános érvényességűnek hitt humanizmus hagyományait viszik tovább.