Szigeti László kitüntetése

Pozsony. Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök a Lengyel Köztársaság Lovagi Keresztjével tüntette ki az idén tizenöt éves Kalligram Könyvkiadó igazgatóját, Szigeti Lászlót, aki Lengyelország pozsonyi nagykövetségén tegnap vehette át a magas rangú lengyel állami kitüntetést.

Pozsony. Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök a Lengyel Köztársaság Lovagi Keresztjével tüntette ki az idén tizenöt éves Kalligram Könyvkiadó igazgatóját, Szigeti Lászlót, aki Lengyelország pozsonyi nagykövetségén tegnap vehette át a magas rangú lengyel állami kitüntetést. Zenon Kosiniak-Kamysz nagykövet köszöntő beszédében kiemelte a kitüntetett társadalmi aktivitását, szellemiségének vitalitását, s az általa vezetett Kalligram közép-európai szerepvállalását. Hangsúlyozta, hogy a kitüntetett mind a szlovák-lengyel, mind a magyar-lengyel párbeszéd elősegítéséhez a legszigorúbb európai mércével mért lengyel alkotók műveit fordíttatja s jelenteti meg szlovák és magyar nyelven. Witold Gombrowicz, Czeslaw Milosz, Zbigniew Herbert, Adam Michnik, Ryszard Kapuscinski, Leszek Balcerowicz, Józef Tischner, Jerzy Grotowski, Leszek Kolakowski s valamennyi lengyel szerző, akiket a Kalligram eddig magyar vagy szlovák nyelven megjelentetett, a lengyel európaiság és az európai lengyelség azon képviselői, akikre valamennyi lengyel büszke lehet. Köszönő beszédében Szigeti László elmondta, hogy a lengyel Lovagi Keresztet olyan kisebbségi magyar kiadó kapta, amely megalakulásától fogva részt vesz abban a közép-európai diskurzusban, amely a térségben élő nemzetek s nemzeti kisebbségek egymásrautaltságát hangsúlyozza. Szerinte a kitüntetés mindenekelőtt azokat az olvasókat illeti meg, akik hűségesek maradtak a színvonalas, gondolkozásra késztető irodalomhoz. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?