Sóhajtozó múzsák, teremtő vágyak

Már a hatásvadász cím gyanút kelthetne, és itt az előítélet jogosnak bizonyul. Pedig sokat ígér a könyv: betekintést Modigliani, Vincent van Gogh, Edvard Munch alkotói módszerébe, átkelést a valóság és a művészet között feszülő vékony hídon, oknyomozást a pszichológia éles fényű lámpájával, hogy a leghalványabb ecsetvonást se fedje többé homály. Ehelyett spekulációt, feleslegesen generált drámai feszültséget, nesze semmi, fogd meg jól következtetéseket kapunk. Ráadásul Gerevich szakemberként alig kérdőjelez meg bármit is: felül a megalapozatlan, ám jól hangzó állításoknak, mintha a közhelyszótár lett volna a segédanyag a kötetéhez.

Gerevich könyvéből pont az hiányzik, amit egy hozzá hasonló neves szakembertől elvártunk volna: a logikus érvekkel alátámasztott lélektani magyarázat, a dolgok határozott felfejtése, az alapos utánajárás. Nem gondolom, hogy bárki okosabb lenne ettől a kötettől, bővülne a tudása egy-egy festő életéről, vagy több fogódzót kapna a műértelmezéshez az elolvasása után – és ez nagy gond. A szerző egy rózsaszín madzagra fűzte fel a könyvet, amely nem új, inkább régi ismereteink ósdi területe felé vezet. Ki ne ismerné van Gogh és Gauguin történetét (ha máshonnan nem, az 1956-ban készült, A nap szerelmese című filmből); a füllevágást pedig a leglaikusabbak is a lelki megrendüléssel magyaráznák.

A kötet erénye, hogy talán nem mindenki számára ismert festők is bekerültek a Teremtő vágyakba, ezáltal valamennyire bővülhetnek a képzőművészeti ismereteink, bár elsődlegesen nem ezért íródott a könyv. Az ötlet kiváló lenne, kár, hogy ugyanez a kivitelezésről már nem mondható el.

Ayhan Gökhan

Gerevich József: Teremtő vágyak. Noran Libro Kiadó, 2016. 159 oldal.

Értékelés: 6/10