Sárgával teremtett dimenziók

Pozsony. Huszonegyedik éve rendezik meg a Szobor és objekt című, nemzetközi kiál-lítássorozatot, mely a szlovák főváros egyik legizgalmasabb nyári képzőművészeti eseményévé nőtte ki magát.

Pozsony. Huszonegyedik éve rendezik meg a Szobor és objekt című, nemzetközi kiál-lítássorozatot, mely a szlovák főváros egyik legizgalmasabb nyári képzőművészeti eseményévé nőtte ki magát. Idén két magyarországi művész állít ki önállóan, Haász István a Milan Dobeš Múzeumban, Saxon Szász János pedig a Z Galériában.

Pozsony galériáiban, múzeumaiban és közterein ezen a nyáron ötven művész térkompozícióival – szobraival, objektjeivel – találkozhat a közönség. A hazaiakon kívül cseh, bolgár, francia, argentin, német, lengyel, osztrák, olasz művészvendégei vannak a nagy nyári szoborünnepnek. És a már említett két magyar művész, akik önállóan mutatkoznak be. Van azonban még egy magyar résztvevő: a Pozsonyi Városi Galéria Mirbach-palotabeli termiben látható A tér és struktúra című nagyszabású nemzetközi tárlat, melynek egyik szereplője Kocsis Imre.

Saxon Szász János és Haász István kiváló magyar geometrikus művész, mindketten a nemzetközi MADI művészeti mozgalom szereplői. Saxon Szász festmény-objekteket és szobor-festményeket mutat be a Z Galériában. E két műfaj egymást kiegészítve együtt él, együtt érvényesül. A falakra kerültek fel a geometrikus alapú festmény-objektek, formaviláguk azonban térbeli kiterjedésben is látható az előttük elhelyezett szobor-festményeken. Hogyan születtek ezek az egymással kommunikáló formakompozíciók? Saxon Szász János az ötvenedik életévében, két esztendővel ezelőtt merész célt tűzött ki maga elé. Eltökélte, hogy megalkot ötven szobrot. Tervét meg is valósította, az ún. objektből nyert szobor projekttel. Ezek a munkák Pozsonyban láthatók először.

Dárdai Zsuzsa művészettörténész – mindkét magyar művész kiállításának kurátora – kifejtette, hogy Saxon Szász Jánost mindig is foglalkoztatta az a folyamat, ahogy egymásból építkezik festmény, objekt és szobor. A pozsonyi tárlaton megfigyelhető, milyen következménye van ennek az építkezésnek, „annak, ha a mű elhagyja a megszokott síkfestészeti, anyagtalan szellemi terepet, kilép a vászon védő szorításából, direkt kapcsolatba kerül a környezetével, a térrel, amely a végtelen szabadság felé nyit utat”. A Z Galériában prezentált Saxon Szász-féle polidimenzionális univerzumban annak lehetünk szemtanúi, hogy a síkfestészeti realitás miként válik körbejárható tárgyi valósággá. Saxon Szász munkásságában évtizedek óta elsősorban a sárga szín, a fehér tónus és az űr hármas egysége van jelen: ezek kontrasztjával, harmóniájával dolgozik. Polidimenzionális univerzumában a sárga szín a fizikai világunk, a fehér a teljes átszellemülés, az űr pedig a matérián túli valóság érzetét kelti.

Haász István műfaja a nagyon-nagyon finom üzenőfelületekkel dolgozó objekt-poétique, a költői tárgy vagy tárgyköltészet. „Nyomok a fényben című pozsonyi kiállításának reliefjein a felületi, festészeti játékok csak a finomságra érzékeny szem számára tárulnak fel gazdagon. A faalapra kasírozott, aktuális információkat hordozó újságpapír a sárga ecsetnyomok fedettségéből kandikál elő, de már csak mint rejtjel vagy azon túli sejtelem” – fogalmaz Dárdai Zsuzsa.

A fényben feltűnő nyomok alapszíne a sárga. A sárgára 25 évvel ezelőtt talált rá Haász István. Világos színt keresett, mivel objektjei felületi faktúráinak rezdülései és a fény-árnyék hatások világosban – fényben, sárgában – érvényesülnek a legerőteljesebben.

A 21. Szobor és objekt kiállításai augusztus 21-ig láthatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?