Pinkerton és a papírfecni

utterfly szerepében Jana Doležílková, kisfiát Matej Baláž alakítjaFotó: SNDAz olasz szöveg szlovák fordítását vetítő masina a vasárnapi bemutatón időnként megmakacsolta magát, mintha érezte volna, hogy nincs rá szükség. Eltalálta, mert ha Konwitschny rendez operát, nincs szükség szövegre, az énekesek akár végig lálálázhatnák az egész előadást. A műsorfüzet szerint az ő felfogásában Pinkerton „nem gaz csábító, hanem olyan – talán túlságosan is érzékeny – fiatalember, akinek nincsenek tapasztalatai a nőkkel, és ezért igyekszik idomulni az uralkodó konvenciókhoz, azt csinálni, amit a többiek.” Pinkerton magabiztosan szárnyaló dallam kísérte, hetyke szavai a minden alkalmat megragadó, mindenütt diadalmaskodó jenkiről viszont egy könnyelmű, már-már cinikus emberre utalnak. Konwitschny Pinkertonának „túlságos érzékenysége” abban merül ki, hogy meggörnyed és teátrálisan eltakarja a szemét, amikor Cso-cso-szán megvallja, hogy „átok sújtottan is boldog”. Reakciójában nincs sok logika, ahogy sok másban sincs.

Rejtély, miért marad ott Szuzuki a szerelmi kettős alatt, és miért köti be fekete kendővel Pinkerton és ifjú neje szemét? Bekötött szemmel vajon honnan tudja Cso-cso-szán, hogyan ragyognak, szikráznak a csillagok? Mert a duett záró részében erről énekel, elmondja, mit lát, körbetekintve a dombról, amelyen a házuk áll. A szerelmi kettős alatt nem érinti, öleli át egymást az ifjú pár, hogyisne, félre az ócska konvenciókkal, hanem a színpad két szélén állva, egymástól több méternyi távolságra énekli a szenvedélytől izzó dallamot. Az utolsó felvonásban ismét előkerül a fekete kendő, az öngyilkosságra készülő Pillangókisasszony köti be vele a kisfia szemét, épp akkor, amikor arra kéri, nézze meg jól, vésse emlékezetébe a vonásait. Vagy Konwitschny netán úgy véli, Cso-cso-szán nem akarja, hogy a kicsi emlékezzen az arcára? De akkor megrázó áriájában miért kéri rá a gyermeket? A második felvonásban Goro, miután Pillangókisasszony kiutasította a házából, felkapja a kisfiát, és elrohan vele. Vajon hová viszi őt? És hogyan lehetséges, hogy az asszony teljes nyugalommal visszaül a kanapéra, felteszi a napszemüvegét, és zavartalanul tovább napozik, whiskyt iszogatva Szuzukival? A házon eluralkodott depressziót a rendetlenség is érzékelteti, és mivel a szín szinte teljesen üres, a padlót beborító papírfecnik hivatottak kelteni a rendetlenség benyomását. A híres cseresznyevirág kettős alatt Cso-cso-szán és Szuzuki a földön hempereg, és vagy kétszer felkap, majd kiejt a kezéből egy-egy papírdarabkát. Nincs cseresznyevirág-szedés, sziromszórás, de azért változatlanul szól a szöveg: „Milyen tarka ott a fának ága, menj csak, és rázd meg jól! Csak rajta, szórjuk szerte április tarka kincsét...” A félreértések elkerülése végett esküszöm, hogy nem hiányzik nekem a virágszirom, de azért furcsa, hogy Pinkerton lehajol, és ezzel a szöveggel vesz kézbe egy papírcsíkot: „Szívemet mérgezi e virágok kesernyés illata”. Bonzót, a főhősnő nagybátyját, aki megátkozza hitehagyott unokahúgát, a zsinórpadlásról lógatják le, botokkal kimerevített, hosszú ruhaujjaival úgy telleget, mint egy kimonóba öltöztetett Batman, némi Mefiszto-beütéssel.

Mindezzel együtt érdemes megnézni az előadást, mert van számos pozitívuma is – pl. az ötletes házvásárlási jelenet, a násznép jól megkoponált csoportmozgása, a mesterkélten keleties helyett az egyetemes emberi hangsúlyozása, Jörg Koßdorf tiszta vonalú színpadképe és Hanna Wartenegg ízléses kosztümjei –, és ami a fő, négy kitűnő szereplője is van. Jana Doležílková, a csehországi vendégénekesnő nagyon sokszínű, rendkívül vonzó Butterfly, illúziókeltően játszik, szépen énekel. Kislányos báj, asszonyi méltóság, keménység és lágyság mind együtt van benne, jó látni-hallani. Nincs szüksége erőltetett sötétítésekre, nagyon szép, nagyon természetes az alsó regisztere, remekül érvényesül a drámai pillanatokban. Méltó partnere Szuzuki szerepében Terézia Kružliaková. A Pozsonyban is látott egykori mezzo világnagyság, Regina Resnik boldog lehetett, hogy ilyen szép hangú hallgatója volt trevisói mesterkurzusának. Előre örülhetünk, micsoda Carmenünk, Delilánk, Amnerisünk, Ebolink lesz ennek a nagyon dekoratív, nagy átéléssel éneklő-játszó fiatal mezzoszopránnak a megformálásában. Pavol Remenár emberséges, de megfáradt Sharplessének súlya van. Matej Baláž szuverén természetessége elragadó Cso-cso-szán kisfiának szerepében, kiválasztása telitalálat volt. Kevésbé tetszett a Pinkertont éneklő kassai vendégtenor, Peter Berger, aki a szárnyaló magasságokkal adósunk maradt.

Az Oliver Dohnányi vezette zenekar teljesítménye a sokévi átlagnak megfelelő volt: kissé hullámzó, nagyon szép megoldások váltakoztak bizonytalan szólambelépésekkel.