Pecsovics

Tolna vármegye belső történetéből keveset tudok. Pedig családom ősi fészke. De öregapám már elköltözött onnan s apám már csak látogatóba járt oda az atyafiakhoz s alig egy-két tisztujitáson és követválasztáson vett részt. De arról a hires névről, a Pecsovicsról mégis tudok valamit.

Az 1843-iki követválasztásnál két név lett szomoruan hiressé az országban. A Forintos és a Pecsovics név. Amaz Zala, emez Tolna vármegyében. Forintos György állt annak az udvari pártnak élén, mely Deák Ferenczet ki akarta buktatni az országgyülésből. Ennek a pártnak titkos vezére Zichy Domokos gróf veszprémi püspök volt. Ő kezelte az udvari párt pénztárát. Deákot ugyan nem akarták megbuktatni. Nem is tudták volna. Annyi pénze nem volt a püspöknek. A megyei nemesség egyhangulag választotta meg a haza bölcsét. Hanem tudták azt, hogy oly utasitással, mely ellenkezik meggyőződésével, Deák nem fogadja el a képviselőséget. Ő a közteherviselés s a törvény előtti egyenlőség bajnoka volt. Fizessen a nemes ember is adót, ne csak a szegény jobbágyság. Vele szemben Forintos és az udvari párt azt irta lobogójára: „nem adózunk”. Irtózatos vesztegetéssel többségük lett s a követi utasitásba belejött a „nem adózunk”. Deák ily módon nem fogadta el a követséget.

(...)

A forintos-párt szót csakhamar kiszoritotta a közönség eszéből a pecsovics-párt szó. 1840-től kezdve a kormánypártot, az udvari és osztrák pártot országszerte csak pecsovics-pártnak nevezték. Elfeledték a „pápista” nevet, elfeledték a „labancz” nevet; a ki a nemzet ellen volt, azt csak ugy hivták: a pecsovics! Megmaradt e név még a függetlenségi harcz alatt is. Tulélte a véres csatákat s a nemzeti bukást. Az alkotmány föléledtével uj erőre kapott. Ismerik a magas Tátrán is, a fiumei tengerparton is. Ismerik a pozsonyi Kárpátoknál csak ugy, mint a Hargita oldalán. Erdély akkor nem Magyarország volt, de csakhamar elterjedt ott is. Még ma is megbélyegzik, a kire elkiáltják: pecsovics.

1850-ben apám atyafilátogatóba ment Szilas-Balhásra, magával vitt engem is. Estefelé benéztünk a Kaszinóba. Sokan voltak ott az urak-atyafiak.

Apám egy uri emberrel találkozott ott, a kit nem ismert a nyájasan beszélgető társaságban. Nyulánk, kissé magas termet, barna arcz, gondosan pödrött bajusz, kissé szürkülni kezdő élemedett kor. Jókedvü, vidám arcz, urasan öltözve, otthonos módon beszél, adomáz, kaczag.

Apám hozzálép, bemutatkozik, nevét mondja. Az ismeretlen ur jókedvü mosolygással felel.

– Én is megmondanám a nevem, ha nem ijed meg tőle vagy meg nem neheztel érte.

Apám is mosolyog.

– Nem épen természetem az ijedezés vagy a mogorvaság. Csak elő a névvel!

– Nohát én vagyok az a hires, nevezetes Pecsovics, a szent keresztségben Ferencz néven.

Csakugyan meglepte apámat a név. Már azt gondolta, hogy Karaffának vagy Haynaunak, vagy valamelyik hóhérnak hallja a nevét. Nem is álmodtunk arról, hogy az atyafiak társaságában, a szilasbalhási jó nemzeti párti nemesség sorai közt találkozzunk Pecsoviccsal.

Pedig rokonszenves, jó magyar ember volt. A mint utóbb kitünt, nem is volt soha pecsovics-párti. Az ő neve után nevezték el a hazafiatlan pártot, de ő maga sohase volt az. Ebben nagyon különbözött Forintos Györgytől.

Története ott kezdődik, hogy ő tiszttartója volt Festetitch Rudolf grófnak, Szegzárdon lakott s itt grófjának városi házát és gazdasági udvarát is kezelte. Ez állása volt annak oka, hogy a nemzet történetébe belekeveredett. Tolnának a mult század harminczas és negyvenes éveiben hatalmas közélete volt. Nemes sziv és lángoló hazafilélek volt Bezerédj István, Tolna vármegye Deák Ferencze, a nemzeti ellenzék vezére és büszkesége. Az ő bölcs vezérlete alatt a vármegyében ugy megerősödött a nemzeti ellenzék, hogy az udvari párt még az 1843-iki követválasztásnál se tudott uralomra jutni, a mikor pedig Zalában például Deák is kénytelen volt a törvényhozásnak hátat forditani.

A főispán, az udvari párt vezére, gróf Eszterházy Károly s utána, ha jól emlékezem, gróf Vay Ábrahám és Ürményi volt. Eszterházy hatalommal és külső disszel, gróf Vay erőszakkal, Ürményi határtalan simasággal és ügyességgel vezette a nemességet. Ürményi jobban megerősitette az udvari pártot, mint Eszterházy, de azért a nemzeti és hazafias ellenzéket ő se tudta elnyomni. Bezerédj Istvánnak hatalmas segitségére voltak a Perczel testvérek, különösen Móricz, a későbbi honvédtábornok, többször diadalmas vezér és bujdosó. De még nála is hatalmasabb, erősebb vezérlő férfiu volt Csapó Dániel, követ és alispán s Deáknak szintén jó barátja.

Eszterházy gróf veszprém-vármegyei volt. Ott lakott Pápán, a várban s Eszterházy Miklós gróf egyik birtokát, a pápa-ugod-devecseri óriási uradalmat birta bérbe. Ez uradalom a magas Bakonynak is tetemes részét foglalta magában, de kiterjedt még egyes falvakkal és pusztákkal Győr- és Zala vármegyékre s a Balatonra is. Innen járt a gróf Tolnába, a főispáni dolgokra.

Mint Veszprém vármegye nagy ura, itt is nagy közéleti befolyást gyakorolt. Valósággal ő volt vezére az udvari pártnak. Néhány falu tömeges nemességét nagy pénzzel, ajándékokkal, bakonyi vadászatokkal sikerült neki az udvari pártra áthóditani. Áthóditotta Szent-Gál nemességét is s ez nagy dolog volt a vármegyében.

Szent-Gál királyi vadászok fészke. Okleveles országos nemes csak tizenhárom család volt a faluban, a többit helyi nemességnek tartották. De 1827-től kezdve ez is elkezdte a vármegyén nemesi jogait gyakorolni s elő tudott állitani öt-hatszáz nemesi szavazatot. Ezt nyerte meg Eszterházy.

Eredeti, furcsa, érdekes gondolata támadt a grófnak. Hátha ő ezt a nagy tömegü nemességet elvinné magával Tolnába is, Szegzárdra is. Minő nagy hatása lenne annak! Igaz, hogy szavazni nem viheti át, mert a szent-gáli nemesnek Tolnában nincs birtoka, nincs is a nemesi összeirásba beiktatva, de hiszen nem is szavazónak viszi át, hanem testőrségnek. Ki látott olyan főispánt, a kinek félezer kemény bakonyi nemes a testőrsége?

Ugy lett bizony!

Kiválogatták a legszebb, legdélczegebb, legerősebb királyi vadászokat. A kinek szép hosszu bajusza volt, otthon nem hagyták. Mindenki kapott rövid dolmányt, vállravetőt, nadrágot, szürke gácsi posztóból, zöld zsinóros vitézkötéssel s fekete kalapot széles szalaggal és cserfaággal. Cserfamakk a vármegye czimere. Azután mindenki kapott puskát, oldaltarisznyát, puskaportartót: ilyen volt a fölszerelés. Hatalmas czigánybanda a menet élén. Igy vonult be Szegzárd városába a méltóságos főispán testőrsége, a Bakony nemességének szine-virága 1837-ben. Ilyen főispáni beiktatást se látott Szegzárd városa se az előtt, se az óta.

De hol tanyáz az a tenger marczona alak? Ötszáz szent-gáli nemes egy csoportban? Hiszen, ha jókedve kerekedik: kiveri a várost a városból. Vigyázni kell erre.

Sebaj. Ott van a Festetich gróf gazdasági udvara sok tágas épülettel. Elférnek ott. És ott van Pecsovics tiszttartó uram, tud az bánni az emberekkel. Tudott is. Jó pörkölttel, jó sódarral s mindenféle rétesekkel s jó szegzárdi borral ugy megtömte a Bakony királyi vadászait, hogy otthon se volt, lakodalomban se volt jobb dolguk soha. Mikor hazajöttek: tele hirdették a vármegyét, mily királyi módon éltek Pecsovicsnál.

Hogy házigazdájuk voltaképen Festetich gróf volt, hogy a lakmározásra talán Bécs is adta a pénzt: ezt ugyan nem tudták, valami sokat nem is törődtek volna vele. Ők Pecsovics vendégei voltak.

A nemzeti ellenzék azután elnevezte őket Pecsovics pártjának. De ezerszer kelendőbb lett e név magában Tolnában. A mikor Bezerédj Istvánt és Perczel Mórt az udvari párt meg akarta buktatni 1839-ben s még inkább 1843-ban a nagy megyei csaták alatt mindig a Festetich-féle gazdasági udvarban ütötte föl tanyáját az udvari párti nemesség s mindig Pecsovics Ferencz gondoskodott számára ételről-italról, muzsikáról. Ott is, Faddon is, Tolnán is s nemcsak akkor, hanem már négy-öt év óta. Jól tudta ezt a város közönsége. E közönség kemény ellenzéki volt. Az udvari pártot ezentul uton-utfélen pecsovicsnak kiabálta. Villámgyorsan terjedt el a szó a hirlapokban. Néhány hónap mulva ismerte az egész ország.

(...)

Sőt Tolna vármegyében a nemes urak közt még el is szaporodott. Pedig Pecsovics Ferencz tiszttartó uram ugyancsak semmi rossznak nem volt az oka.