Nyújtsd a kezed! – harmadszor

Rimaszécsen a helyi alapiskola mellett működő Romarin Polgári Társulás a közelmúltban harmadik alkalommal rendezte meg a Nyújtsd a kezed országos roma szavalóversenyt magyar anyanyelvű diákok számára. A roma gyerekek többnyire nem tudnak a lépést tartani a magyar gyerekekkel, viszont a művészethez van affinitásuk.

Pillanatkép a vetélkedőrőlGecse Attila felvételeRimaszécsen a helyi alapiskola mellett működő Romarin Polgári Társulás a közelmúltban harmadik alkalommal rendezte meg a Nyújtsd a kezed országos roma szavalóversenyt magyar anyanyelvű diákok számára. A roma gyerekek többnyire nem tudnak a lépést tartani a magyar gyerekekkel, viszont a művészethez van affinitásuk. A többségük örökölte ősei zenei hallását, ügyesen táncolnak és nagyon szépen rajzolnak. „A művészetben mindenki csak a tehetségére hagyatkozhat, s itt nem érvényesül az ész” – mondta a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny idei évfolyamán Mázik István rendező. A verseny első évfolyama regionális jellegű volt. 2001-ben az iskola mellett működő Romarim Polgári Társulás merész lépésre szánta el magát, mert országos versenyként hirdette meg. Több mint száz versenyző jött el, s igen nívós, kitűnően megszervezett versenyt élvezhettek végig az arra kíváncsiak. A díjkiosztó ünnepségen a csatai Romano Jíle adott koncertet. Az igazgatónő ezek után joggal gondolhatta, hogy az idei évfolyamot már sokkal könnyebb lesz megszervezni, és az illetékes szervek is támogatni fogják. Nem így történt, szóban ugyanis mindenki lelkesedett, de anyagi támogatás alig-alig, s az is megkésve érkezett. A verseny társszervezője, a Szlovákiai Magyar Vers- és Prózamondók Egyesülete pályázatot nyújtott be a kulturális minisztériumhoz, de azt előbb a magyar albizottság utasította el – ezek romák!, – kitétellel, majd hasonló szellemben cselekedett a roma albizottság is – ezek magyarok! – kitétellel. ĺgy ha késve is, az oktatásügyi minisztérium, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának Romaügyi Hivatala és egyes járási hivatalok támogatták a versenyt, de azért magántámogatók is szép számmal akadtak. Nem tartozott ezek közé az iskola vezetésével évek óta hadban álló polgármester asszony, aki bár Csáky Pál egyik romaügyi tanácsadójának vallja magát, még a rendezvényen sem képviseltette magát. Ehelyett két nappal a verseny előtt pénzügyi vizsgálatot indított az iskola ellen. Ha ő nem is, mégis sokan voltak, akik felvállalták a versenyt és megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. A zsűritagok között ott volt Hizsnyai Zoltán költő, Hajdú István író, Kolár Péter színigazgató, Nagy Ildikó és Lakatos Tamás újságírók, B. Kovács István muzeológus, valamint Ádám Zita, az SZMPSZ országos alelnöke, aki a legjobbaknak és tanáraiknak táborozási lehetőséget is felajánlott. Hizsnyai Zoltán értékelő beszédében külön kitért arra, hogy itt nincsenek vesztesek, mert a vers szeretetét mindenki viszi magával. B. Kovács István szerint mindannyian a magyar nemzetnek vagyunk a tagjai, ezért is megdöbbentő, hogy az illetékesek nem tartották támogatásra méltónak ezt az immár komoly hagyományokkal bíró rendezvényt. Mikszáth Kálmánt idézte, aki szerint a Helikon végtére is hegy, az út nyikorgó taligán és üveghintóban is ugyanaz. Többen is hiányolták a cigány költők jelenlétét a gyerekek repertoárjából, mindössze egy Choli Daróczi József vers hangzott el. A gyerekek három kategóriában versenyeztek, s a legkiemelkedőbb teljesítmények az I. kategóriában születtek. A prózában győztes nagybalogi Szendrei Róbert az idén bejutott a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny döntőjébe is, ahol csak azért diszkvalifikálták, mert nem volt második szövege. De megnyerte a Dobré slovo regionális szlovák szavalóverseny tavalyi évfolyamát is. A harmadik kategória győztesei sem ismeretlenek a mozgalomban, hisz Horváth Margit szintén ott volt az országos szavalóverseny elődöntőjében. Ahogy az már itt lenni szokott, ajándékesővel és gazdag kulturális műsorral ért véget a rendezvény, amelyben felléptek az iskola diákjai és tanárai valamint a szomszédos bátkai alapiskola romatánccsoportja is.

Holka Gizella, a naszvadi alapiskola tanárnője másodszor volt Rimaszécsen, de hosszú évek óta vannak díjnyertes diákjai az országos szavalóversenyen is. Szerinte ezeknek a gyerekeknek már az is nagy élmény, hogy kimozdulhatnak falujukból, hisz legtöbbjüknek ez volt az első távolabbi útja. A verseny példás szervezése és a rengeteg jelentkező újfent bizonyította, hogy nagy szükség van a hasonló rendezvényekre, hisz ez is egyik meghatározó lépés lehet az integráció rögös útján. Üdvös lenne, ha az illetékesek is rájönnének, hogy együtt élünk ma is és holnap sem lesz ez másként.

Győztesek:

I. kategória – vers: Lakatos Marek 2. Balog Attila 3. Hornyák Anna és Piroska Erzsébet

Különdíj a legszebb mosolyért Busa Szilviának

I. kategória – próza: Szendrei Róbert 2. Lakatos Lúcia 3. Nagy Gabriella

II. kategória – vers: Fényes Rebeka 2. Piroska Krisztina és Soltész Szabina 3. Busa Renáta

II. kategória – próza: Farkas Annamária 2. Berki Hajnalka 3. Horváth Rózsa és Sztojka Gyula

III.kategória – vers: Ruszó Gabriella 2. Varga Éva 3. Radics Tánya

Különdíj Rácz Tündének és Radics Lászlónak

III. kategória – próza: Horváth Margit 2. Bari Ilona 3. Rigó Zsuzsanna

Különdíj: Ruszó Gabriellának

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?