Nyilvánossá tett magánlakás

Németh Ilona műcsarnokbeli „lakásában” önkiszolgálás vanDömötör Ede felvételeTetőt ugyanis mindig a számára éppen kiutalt új lakótérben kapott.

Nem is akármilyen helyeken!

Előbb Giardini di Castellóban, a világ egyik legnagyobb, legelismertebb és legrangosabb, szakmai berkekben és a közönség körében is nagy eseménynek számító kortárs képzőművészeti bemutatón, a velencei biennále cseh-szlovák pavilonjában.

Január 18-ától e hónap 24-ig pedig a kortárs művészet magyarországi fellegvárában, a Műcsarnokban.

Fiatal képzőművészünk a Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennáléra szlovákiai kiállítóként dunaszerdahelyi otthonának mását alkotta meg egy öt méterszer tíz méter alapterületű, másfél méter falmagasságú lakásobjekttel. Ezzel a nagyméretű makettel lemásolta valós (magán)lakásának minden helyiségét, bútorzatát, berendezését, funkcióit, s ezt tárja nyilvánosság elé. Ebbe a művészi médiumként előlépő lakásba hívja vendégeit, vagyis a látogatókat a Public Privacy című kiállításon, melynek kurátora Katarína Rusnáková művészettörténész. Az objekt azonban nem egy csupán megnézésre kiállított, jelen korunk valamiféle általános lakáskultúráját ilyen vagy olyan célzattal, kritikai éllel, esztétikaiérték-módosító, mintaadó szándékkal prezentálni kívánó halott tárgy. Ellenkezőleg, egy vibráló, lélegző, működő vagy működőképes, a civilizáció ezredforduló körüli vívmányaihoz, színvonalához szokott fizikai létezés fenntartásához szükséges élettér életre keltésére szolgáló, a valós élettől nem elvonatkoztatott, nem absztrakt formákból, nem minimalizált vagy a természetelvűt egyéb művészi eljárásokkal deformáló jelképelemekből, hanem a legkézenfekvőbb, legintimebb életkörnyezetünkhez tartozó mindennapos tárgyakból tudatos tervezéssel létrehozott eszköz. Az élettér életre keltésének folyamata Németh Ilona Public Privacy című kiállításán a megismerés útja a magántól a nyilvánosig és vice versa. Ehhez a folyamathoz pedig a látogató tevékenysége szükséges, vagyis hogy igénybe vegye, mintha csak otthon lenne, a legteljesebb kényelemmel használja, ha úgy tetszik, belakja a bebútorozott lakásobjektet. Az egyes lakóhelyiségeket szimuláló terekbe ugyanis szabad a bejárás. S odabent bármit szabad. Be lehet nézni a szekrényekbe, bele lehet túrni a fiókokba, a kortárs szlovák képzőművészettel lehet ismerkedni a számítógépen, a könyvespolc könyveiről le lehet emelni bármelyiket, akár Hushegyi Gábor Németh Ilonáról írt, a Kalligram Kiadónál megjelent monográfiáját, el lehet olvasni lapunk, az Új Szó január 17-ei számát, amely hírt ad Németh Ilona műcsarnokbeli kiállításának megnyitójáról, firkálgatni lehet a gyerekszobában, kávét, teát főzni a konyhában, vagy tévét lehet nézi több helyiségben is. S a bent tartózkodó, legyen a lakás bármely zugában, nem úgy érzi magát, mintha egy kiállítóhelyiség steril terében mozogna. A látható, tapintható, használható objektet ugyanis interaktív hanganyag egészíti ki. ĺgy aztán, ha a látogató belép valamelyik lakótérbe – a konyhába, a fürdőszobába, a gyerekszobába stb. –, rejtett hangszórókból felhangzanak az adott helyiség életének (a valós helyiségben valóban zajló életnek) megfelelő zajok, zörejek, s ezek folyamatosan hallhatók mindaddig, amíg a bent lévő ki nem lép a térből. Az a galérialátogató, aki esetleg vonakodik, és nem akar vendég lenni egy idegen „magánlakásban”, paszszív szemlélőként is beleshet a Németh Ilona kiállításán nyilvánossá tett magánszférába. Lépcsőkön fel lehet menni az objekt tetejére, és felülről is be lehet nézni a lakótérbe. Össze lehet hasonlítani önmagunk magánszféráját a Műcsarnokban felkínálttal – ami, tévedés ne essék, nem Németh Ilonáék lakásának ikerpárja, annak csupán autentikus lenyomatát érzékelteti, olyan formában, hogy egy általános magánszférát láttat. Hasonlít(gat)áskor természetesen elsődlegesen nem a kényelmet szolgáló tárgyi világot kell mérlegre tenni a magunkhoz való viszonyításban. A Public Privacy ugyanis – ahogy utaltam rá – nem lakáskultúránk tárgyi vonatkozásainak, vetületeinek demonstrációja, hanem annak a szemléltetése, hogy a magánszféránkba visszavonulva se tudjuk kizárni életünkből a külvilágot, a média betolakszik a legintimebb életterünkbe is. A nyilvános és a magánszféra, a média és a magánszféra viszonylatainak kérdését felvető Public Privacy című kiállításra figyelve a jelentéskutatás meglehetősen széles skálájú gondolati szerteágazódást eredményez. Akár a reality show-kig is elvezet, s ezzel annak a kérdésnek a feltevéséig, miért válik üzletté a magánélet, miért válnak áruvá négy fal között zajló intimitásaink. Németh Ilona lakásobjektjében ugyan nem kifelé, hanem befelé közvetítenek a kamerák, az előbbi kérdés így is kérdés marad. Mert a média akkora helyet foglal el életünkben, tehát oly mértékben van jelen otthonainkban, hogy maholnap bejárati ajtónkra a névjegy alá nyugodtan kitehetjük: Public Privacy.