Nyelvtani tájékozatlanságból – tömeggyilkosság

A címet az Új Szó egyik rendőrségi híre alapján adtam írásomnak. Szívesebben választottam volna ugyan szerényebbet – pl. Mire jó a nyelvtan? –, de ki olvas ma ilyen című cikkeket? Hiszen még a pedagógusok közül is többen azt vallják, hogy magát a nyelvet kell tanítani, nem pedig az unalmas nyelvtannal gyötörni a tanulókat. A magamfajta „megátalkodott” mégis azt állítja: a nyelvtan elfogadható ismerete nélkül nem lehet megbízható nyelvtudásra szert tenni. Persze a szilárd nyelvtani ismeretekre még rá kell – és már rá is lehet – építeni a készségfejlesztést: a nyelv helyes használatának kialakítását. Levegőbe nem lehet várat építeni! Hogyan taníthatnánk meg bárkit is pl. arra, hogy az alárendelő összetett mondatok szerkesztésekor a jelzői szerepű utalószót az elé a mondatrész elé tegye a főmondatban, amelyre mint jelzett szóra a mellékmondat tartalma vonatkozik, illetve úgy szerkessze meg a jelzői mellékmondatot, hogy az mint tartalmasabb beszédegység helyettesítse a formális, keveset mondó utalószót a jelzett szó előtt, ha az illető nem ismeri az alárendelő összetett mondatok funkcióját, szerkesztésük formai megoldásait (pl. az utalószó szerepét, összefüggését a mellékmondattal stb.)!

Bizony az utalószó és a mellékmondat közti kapcsolatteremtés gyakran sikerül rosszul még a lapokban is – a szóbeli közléseket nem is említve. Már az is bosszantja az olvasót, ha a helytelen mondatszerkesztési mód értelmetlenséget okoz, hogyne bosszantaná hát, ha félretájékoztatja! Ez utóbbi eset történt most is napilapunk említett rendőrségi hírében. Ez a következő formában jelent meg: „A rendőrségnek tegnap kora reggel sikerült megtalálnia annak az idős házaspárnak a gyilkosait, akik csütörtökről péntekre virradó éjszaka ölték meg brutális módszerrel a két idős embert.” A mondat tartalmából az első olvasásra kb. ez marad meg bennünk: megtalálták annak az idős házaspárnak a gyilkosait, amelyik két idős embert megölt. De újraolvasásra kényszerít az a körülmény, hogy az ő gyilkosaikat találták meg, vagyis ez azt jelenti: ők is halottak már. Mi történt valójában? Tömeggyilkosság? Talán valakik bosszút álltak a két gyilkoson, s mivel a törvény tiltja az önbíráskodást, őket is letartóztatták? Elolvasva a további két mondatot is, sejtjük – de csak sejtjük –, hogy talán „csak kettős gyilkosság” történt: egy idős házaspár az áldozat. De ők nyilván ártatlanok voltak. Nem öltek meg senkit. „Bűnös” a hír szerkesztője volt, hiszen – akaratlanul is – rágalmazott.

Mi okozta a félreértést?

Az első tagmondatban (mint főmondatban) van egy kijelölt jelzői szerepű annak utalószó. Ennek az volna a szerepe, hogy szorosabbra fűzze a főmondat kapcsolatát a mellékmondattal. A mellékmondatnak meg – szerepe szerint – azt a mondatrészt kellene kifejeznie tagmondat formájában, amelyet az utalószó helyettesít. Ez esetben „az idős házaspárnak” birtokos jelző (melyik kérdésre felelő) kijelölő jelzőjét. A mondatot figyelmesen elolvasva azonban könnyen megállapíthatjuk, hogy a mellékmondat értelme tulajdonképpen a gyilkosait tárgyra vonatkozik, hiszen az ezzel a szóalakkal jelölt személyek azok „akik csütörtökről péntekre virradó éjszaka ölték meg brutális módszerrel a két idős embert”. Ezzel a mellékmondattal is érthető lett volna a mondat, ha nincs a főmondatban utalószó, mert a gyilkosait tárgy közvetlenül a mellékmondat előtt áll, s rávonatkoztatható. ĺme: A rendőrségnek tegnap kora reggel sikerült megtalálnia az idős házaspárnak a gyilkosait, akik csütörtökről péntekre virradó éjszaka ölték meg brutális módszerrel a két idős embert. Ez lehetett volna tehát az egyik megoldás. A másik meg az utalószós forma, persze olyan tartalmú mellékmondattal, amely „az idős házaspárnak” (szerkezetes) birtokos jelzőnek kijelölő jelzői értelmű bővítményeként fogható fel.

Tehát: A rendőrségnek tegnap kora reggel sikerült megtalálnia annak az idős házaspárnak a gyilkosait, amelyiket csütörtökről péntekre virradó éjszaka ölték meg brutális módszerrel.

A nyelvtani tájékozatlanság – egy kis nyelvi gondatlansággal (néha nem olvassuk el, amit leírtunk) – látjuk, milyen kellemetlen helyzetbe hozhatja a szerzőt, szerkesztőt, lapot egyaránt.