Néptáncantológia 2006

Pozsony. Ma kezdődik a Néptáncantológia 2006, a Szlovákiai Magyar Felnőtt Néptáncegyüttesek Országos Seregszemléje, amely az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes szervezésében, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával valósul meg.

Pozsony. Ma kezdődik a Néptáncantológia 2006, a Szlovákiai Magyar Felnőtt Néptáncegyüttesek Országos Seregszemléje, amely az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes szervezésében, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával valósul meg. A kétévente sorra kerülő rendezvény annak idején azzal a céllal jött létre, hogy a hazai felnőtt néptáncegyütteseknek olyan országos fórumot biztosítson, amelyen legjobb koreográfiáikat mutathatják be egy szakmai zsűri előtt.

A Néptáncantológia színhelye az előző években Komárom volt, mivel azonban idén a Jókai Színház egyéb programok miatt nem tudta biztosítani a helyszínt, a kétnapos országos seregszemlének ezúttal a Szlovák Állami Népi Együttes (SĽUK) oroszvári székháza ad otthont. Hégli Dusán, az Ifjú Szivek művészeti vezetője nem tartja kizártnak, hogy ha beválik az új helyszín, akkor a továbbiakban is Pozsonyban rendezik meg a Néptáncantológiát.

„A program ma este táncházzal kezdődik a Csemadok pozsonyi székházában – mondta Hégli Dusán. – Maga a seregszemle holnap délután zajlik az oroszvári kastélyban, a kétszer kétórás programban a Új Gömör Táncegyüttes, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Palóc Táncműhely, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, az Új Hajtás Néptáncegyüttes, a Megyer Táncegyüttes, a Komáromi Generációk, a Garam Menti Néptáncegyüttes és a Búzavirág Néptáncegyüttes 20-25 percnyi szerkesztett műsort vagy önálló koreográfiát mutat be, amelyeket szakmai zsűri fog értékelni.”

A zsűrit ismert szakemberek alkotják: Novák Ferenc, a Honvéd Együttes vezetője, Zsuráfszki Zoltán, a Budapest Táncegyüttes művészeti vezetője, Borbély Jolán néprajzkutató (Budapest), Richtarcsík Mihály koreográfus (Kassa), Agócs Gergely népzenész, népzenekutató (Budapest), Árendás Péter népzenész, zenetanár (Budapest) és Hégli Dusán.

Holnap este hétkor gálaműsorral folytatódik a Néptáncantológia: Potta Géza az Ifjú Szivek zenekarával muzsikál, valamint a budapesti Ordasok Táncegyüttes mutatja be Keservesek és legényesek című műsorát, ezt követően éjfélig tartó táncház várja a résztvevőket.

„A gálaműsorral egy időben kezdődik a szakmai zsűri értékelése – tájékoztatott Hégli Dusán. – Az előző évben a kulturális minisztérium olyan igénnyel is fellépett, hogy a zsűri egyfajta rangsort is állapítson meg az együttesek között. Ez a fesztivál azonban eredetileg nem azzal a céllal jött létre, hogy minősítsen, hanem hogy szakmai tanácsokat adjon az együtteseknek, és úgy gondolom, ezúttal is ennek szellemében fog zajlani a Néptáncantológia.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?