Nagy lendülettel végre eljött a várva várt nagybetűs nap Kisvárdán

Kisvárda. Amikor ezeket a sorokat írom, már túl vagyunk azon a nagybetűs napon, amit legutóbb annyira hiányoltam. Titokban vártuk persze, mégis mindenkit váratlanul ért az intenzitása, s mintha még mindig tartana a lendület. Pedig unalmas őszi estének indult a teljesen átalakított beregszászi csapat előadása (Unalmas őszi este), akik Nyekraszov jelenetét dolgozták át másfél órás, tömény, nevetőizmainkat alaposan megmozgató fergeteges komédiává. Nyekraszov oblomovi hőse halni készül dögunalmas vidéki magányában. Nem tudja elviselni, hogy reggeli háromnegyed hat helyett mindig este ébred, s nincs mivel kitöltenie a napjait. Elhatározza hát, hogy elutazik minden orosz álmainak városába, Szentpétervárra. Az ujjgyakorlatnak induló próbafolyamat Oleg Melnyicsuk fiatal rendező kezei alatt ötletdús, helyenként szívszorító komédiába torkollik.

A szabadkaiak Telihay Péterrel dolgoztak Bulgakov Képmutatók cselszövése című darabján, amely a színház volt igazgatójának, Kovács Frigyesnek a jutalomjátéka Moliére szerepében. Minden igazi telihays, a rendező nemcsak a hatalom és a kisember kapcsolatáról, a besúgás természetrajzáról beszél, hanem a színházat is megmutatja annak hátsó aspektusából. Nem véletlen, hogy az előadás első részében fent ülünk a színpadon, egy öltözőben, ahol testközelben zajlik az élet, s együtt szurkolunk a színészekkel, hogy a hatalmas királyi étkezőasztal rájuk ne zuhanjon a magasból. Az előadás tele van kiemelkedő színészi alakításokkal és emlékezetes színpadi megoldásokkal. A második részben helyet cserélünk, a néző lekerül a valós helyére, a színpadi zsöllyébe. Telihay szándékosan kortalanítja a darabot, hisz Moliére története bárhol, bármikor, mindenkivel. A sok nagyszerű alakítás közül is kiemelném Karna Margit érsekét, egy nagyon nagy színésznő frenetikus dobása.

Nem aktualizál, mégis rólunk is szól a csíkszeredaiak Hegedűs a háztetőn című előadása, a címszerepben a briliáns Fülöp Zoltánnal, aki a szerep minden apró rezdülését maximális hőfokon tudja megélni. Csak idézném Ascher Tamás véleményét, aki szerint messze a legigazibb, legösszetettebb Tevjét láttuk magyar színpadon. Nagyon pontosan kidolgozott Parászka Miklós rendezése, aki még ebbe az igen kötött formába is számtalan ötletet tud vinni, s amikor a végén az anatevkaiak levetik a ruhájukat, s a nézők felé kivonulnak a színpadról, az Auschwitzra utaló látvány felejthetetlen és nehezen emészthető pillanatokat halmoz fel bennünk.

Ha már Ascher Tamást említettük, soha ekkora közvetlenséggel és tárgyilagossággal nem hallottam még előadásokat kielemezni, mint a ma már klasszikusnak számító rendezőtől, aki úgy tud kegyetlen kritikát mondani, hogy közben mégsem sért meg senkit. Biztos lesznek rendezők, akik hazamenvén még egyszer végiggondolják Ascher felvetéseit, s azt talán be is építik az előadásba.

A gyergyószentmiklósiak Ben Jonson Volpone című komédiáját dolgozták át Béres László irányításával, s bár ez a változat szinte csak a bennfentesek számára élvezhető zavartalanul, mindenért kárpótolnak az emlékezetesen megoldott színházi pillanatok, amelyek függetlenül a mű egészének befogadási nehézségeitől, újnak és hatásosnak tűnnek.

A kassai Thália Színház Moliére A fösvény című darabját hozta el, Bocsárszky Attilával a címszerepben. A kis színpadhoz szokott társulat a kisvárdai Várszínpad hatalmas terét is képes volt bejátszani. Csiszár Imre számtalan ötletet halmozott fel az előadásban, de talán itt is érvényes az, amit a szatmárnémetiek Indul a bakterház című előadásáról mondtunk. A kevesebb több lett volna. (jdj)