Hiába a nyomasztó fölény, Magyarország nem tudta legyőzni a bosnyákokat

Szoboszlai

A magyar labdarúgó-válogatott gyakorlatilag végig egykapuzott, de csak 0:0-s döntetlent játszott Bosznia-Hercegovinával a Nemzetek Ligájában.

A Marco Rossi-korszak legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar válogatott Németországtól, így cseppet sem volt meglepő, hogy az olasz mester több változtatást hajtott végre a kezdőcsapaton.

A cserepadon találta magát Gulácsi Péter, Balogh Botond, Nagy Ádám, Loic Nego és Kerkez Milos is, míg kezdőbe került Dibusz Dénes, Botka Endre, Nagy Zsolt, Bolla Benedgúz és a három nappal korábban debütáló kecskeméti Nikitscher. A bosnyákok kezdőjéből nem hiányzott a veterán Edzin Dzeko és a Bundesliga tavalyi szezonjában 15 gólt vágó Demirovic sem.

Az első tizenöt percben minden bizonnyal csak a nagyon hangos hazai B-közép mentette meg a fáradtabbakat az elalvástól. Az enyhe magyar mezőnyfölény mellett egyetlen helyzet sem akadt egyik oldalon sem.

A 16. percben aztán egy szöglet után Vasilj bravúrral tornázta ki Varga Barnabás fejesét, majd két csapattárs is csak miliméterekkel maradt le Nagy Zsolt veszélyes beadásáról. A 24. percben ismét Varga tesztelte Vasilj éberségét, tehát el lehetett mondani, hogy az állandósult magyar mezőnyfölény mellé immár több helyzet is társult. Ezután az olasz játékvezető két magyarokat sújtó téves ítélettel heccelte fel a hazai szurkolótábort. A 33. percben ki más, mint Varga került helyzetbe, a hosszú sarokra érkezve viszont túl éles szögből kellett lőnie és Vasilj blokkolni tudott. A bosnyák kapus a 37. percben addigi legnagyobb bravúrját bemutatva szögletre ütötte Nagy Zsolt remek lövését.

Az első félidő az óvatosabb kezdés után gyakorlatilag állandó magyar egykapuzással telt, a bosnyákok még csak félhelyzetig sem jutottak, és elsősorban kapusuknak köszönhették, hogy 0:0-val vonultak szünetre. A magyar válogatott ugyan játszott már párszor jobban az elmúlt időszakban, de egyértelműen maga mögött tudta hagyni a düsseldorfi meccset.

Valószínűleg Rossinak sem volt túl sok mondanivalója a szünetben, mert a magyarok majdnem öt perccel a bosnyákok és a bírók előtt tértek vissza a pályára.

Nem történt változás a pályán, ugyanúgy a magyar csapat dominált, hét perc elteltével Varga elől mentettek ziccerben a bosnyák védők. Kitartó egykapuzást láthattak a nézők, majd a 65. percben a bosnyákok Dzeko lévén először eltalálták a kaput, de Dibusznak nem volt nehéz dolga.

A bosnyákokkal volt az összes ismert isten Szoboszlai szabadrúgásánál, amely a felső lécen csattant. A hajrája beállt Ádám Martin, Kerkez és Balogh is, a nyomás kitartott, de a gól csak nem akart összejönni. Még Ádám Martin ordító ziccerénél sem. 

Szórványos füttyszót is hallani lehetett a záró sípszó után, bár a magyar csapat számára leginkább a szerencse hiányzott. Rossi legénysége két forduló elteltével sereghajtó a csoportjában.

Galéria
Jegyzőkönyv

MAGYARORSZÁG–BOSZNIA-HERCEGOVINA 0:0

Játékvezető: Guida (olasz)

Puskás Aréna, 58000 néző

Sárga lap: Barisic, Katic

MAGYARORSZÁG: Dibusz–Botka (82. Balogh), Orbán, Dárdai–Bolla (75. Csoboth), Schäfer, Nikitscher, Nagy Zs (82. Kerkez).–Sallai, Szoboszlai–Varga (82. Ádám)

BOSZNIA: Vasilj–Barisic, Katic, Saric (59. Gigovic), Bicakcic–Gazibegovic, Basic (59. Huseinbasic), Burnic (46. Tahirovic), Dedic–Dzeko, Demirovic (76. Bajraktarevic)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?