Új tagok, új kínálat a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetségben

Mátyusföld-turizmus
Mátyusföld |

Folyamatosan új tagokkal bővül a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség, így a térség szépségeit felfedezni vágyó látogatókat is szélesebb kínálattal várja. A közeljövőben a diákok és a nyugdíjasok számíthatnak kedvezményekre.

Jelenleg tizenöt önkormányzat tagja a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetségnek és húszra bővült azoknak a száma, akik vállalkozóként vagy polgári társulásként csatlakoztak a szervezethez. A Nagyfödémeshez tartozó Szőgyén mellett található Sedin Golf Resort nemrég lett a szövetség tagja. Annak ügyvezető igazgatója, Molnár Anna kifejtette, a szervezet számára nagyon fontos az, hogy az együttműködést minél inkább kihasználja és erősítse a tagok között. 

„Hasonlóan nagy lehetőség a tagok számára, hogy a Segin Golf Resort csatlakozott, mint a termálfürdők tagsága. Egyrészt a turistákat vonzza a régióba, másrészt a helyieknek kínál lehetőségeket a sportolásra, szórakozásra. Olyan együttműködés-tervezet születik meg a közeljövőben, melynek köszönhetően a települések diákjai előnyös feltételekkel vehetnek részt képzéseken a golfklubban, a termálfürdők pedig kedvezményeket adnak a nyugdíjasoknak. Az önkormányzatok manapság egyre rosszabb helyzetben vannak, egyre kisebb a költségvetés, miközben nőnek a kiadások, ezért számukra is fontos, hogy minél jobban hozzájáruljunk a mindennapi munkájukhoz, hogy megértsék, hogy miért fontos az idegenforgalmi szövetség tagjának lenni” 

– hangsúlyozta az igazgató. A szervezet a Mátyusföldön vízi- és biciklitúrákat szervez, az egyik célja a kerékpárutak bővítése. A szövetség egyik tagja Nagyfödémes, ahol elektromos kerékpárok számára töltőket telepítenek hamarosan. Molnár Anna fontosnak tartotta megemlíteni a kastélyokat, műemlékeket, amelyek szintén közkedvelt látogatóhelyei a turistáknak.

Horváth Zoltán, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke elmondta, a szervezet fő eszméje, hogy szabadidős programokat szervezzenek, amelyek összekötik az embereket a szűkebb és a tágabb régióban. 

„Nagyon jó látni, mikor a rendezvényeinken tömegek jelennek meg, találkoznak az emberek, együtt vannak és kicsit eltávolodnak a hétköznapi problémáktól. Fontos számunkra, hogy minél több szolgáltatást nyújtsunk. Korábban jobbára az egynapos turizmus dominált Galánta környékén, mert kevés a szálláshely, de szerencsére a termálfürdőkkel és más szervezetekkel ebben némi előrelépés történt. Vannak nagyon aktív tagok, ki kell emelnem a termálfürdők és a történelmi épületek látogatottságát, a kerékpártúrákat és azokat a településeket, amelyek rendezvényeket szerveznek. Az aktív tagokat tudjuk támogatni, de vannak passzívabbak, amelyek kicsit visszahátráltak. Szerintem számukra is van elég motiváció és jó példa, hogy lássák, mennyire erősödünk és milyen sikeresek a pályázataink” 

– fejtegette. Örömét fejezte ki, hogy egy erős csapatot sikerült összeállítani. Ennek jó példája, hogy a golfklubot is maguk közt tudhatják. Fokozatosan elérik, hogy több napra tudnak szabadidős programot kínálni. Horváth Zoltán úgy véli, még mindig nem a külföldi turisták alkotják a szervezet célcsoportját, de az itt élőknek egyre több, érdekesebb és színesebb lehetőséget tudnak kínálni.

A Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség sikeresen pályázott a közlekedésügyi minisztériumnál és megkapta a legmagasabb összegű támogatást a tevékenységekre, a működésre és egy nagyobb részt a propagációra. „Az egyik része ennek, hogy eddig a települések befizették az éves tagsági díjat és idén visszakapták annak az 50%-át, amit tevékenységük propagációjára fordíthatnak. Terveink szerint a minisztériumi támogatás emelkedésével jövőre ez már 120% lesz és a jövőben szeretnénk elérni a 200%-ot” – emelte ki Horváth Zoltán. A szervezet tagjai, az önkormányzatok ezt az összeget rendezvényeik megvalósítására használhatnák fel, ezzel szeretné támogatni őket a szövetség. A feltétel az lenne, hogy hazai előadók lépjenek fel a programokon. A Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ugyanakkor koordinációs feladatokat is szeretne ellátni, hogy lehetőleg elkerülhető legyen, hogy a szomszédos településeken ugyanabban az időpontban szerveznek rendezvényeket.

Jaroslav Lacuška, a Sedin Golf Resort menedzsere lapunknak elmondta, három éve együttműködnek az idegenforgalmi- és sportminisztérium mellett működő Slovakia Travellel, de a régióban is szeretnék képviselni magukat, a szolgáltatásaikat és minél többeknek megmutatni, hogy a golf nem csak egy kiemelt embercsoport számára elérhető sport, ezért léptek be a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetségbe. 

„Sokan úgy gondolják még mindig, hogy a golf csak valamiféle elit számára elérhető sport és gyakran előfordul az is, hogy nem mernek bejönni a látogatók az étterembe, mert úgy gondolják, hogy az csak a golfozók számára fenntartott hely. Ezzel ellentétben szívesen látunk mindenkit sokféle tevékenységet kínálva az érdeklődőknek, például az egyre népszerűbb footgolfot és a hockey golfot. Az étteremben különféle rendezvényeket, például lakodalmakat, konferenciákat szervezünk, de a nyár elején a Mátyusföldi Bringások és a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közös szervezésében megvalósult biciklitúra résztvevőit is szívesen fogadtuk” 

– sorolta. A golfról mint sportágról elmondta, hosszú évek óta hangsúlyozza, hogy nem az úgynevezett felső tízezer sportja, hanem egyre szélesebb tömegek számára elérhető sport. Bármilyen testalkatú és kondícióban lévő ember gyakorolhatja, akár az is, akinek egészségügyi problémája van. 

„Hatalmas előnye, hogy egy család minden tagja játszhatja. Készült egy sportágakat összehasonlító tanulmány, amelyből kiderült, hogy a sízéssel összehasonlítva a golf olcsóbb tevékenység. Természetesen vásárolhatunk bármelyik sportszerboltban száz euróért golfütőt, de van ezerötszáz euróért is. A kezdőknek egyértelműen megfelel az olcsóbb változat” 

– magyarázta. A klubban a golfozás alapjait is el lehet sajátítani, amire kurzusokat indítanak. Jaroslav Lacuška szavai szerint ez olyan, mint a vizsga az autóvezetéshez, az alapszabályok ismerete nélkül nem szabad a golfpályára lépni. Úgy véli, azért is nagyszerű sport, mert a szabadban, a jó levegőn kell gyakorolni, ami abban is segíthet, hogy a digitális bennszülött gyerekeket több órára kimozdítsuk a képernyők elől. Mivel non-kontakt sport, így a sérülés sem gyakori, illetve a legritkább esetben súlyos. Tervei között szerepel, hogy a környékbeli iskolásoknak nyílt napokon népszerűsítsék a golfot. Amennyiben lesz érdeklődés, szakkör formájával is szívesen oktatná, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetséggel együttműködésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?