Az elszállásolt látogatók harmada volt csak külföldi a Magas-Tátrában

12
Magas-Tátra |

Folyamatosan nő a külföldről érkező turisták érdeklődése a Magas-Tátra iránt. Ezt Lucia Blašková, a Magas-Tátra Regionális Turisztikai Szervezet igazgatója erősítette meg az állami hírügynökségnek. Ennek ellenére az aktuális, tavalyi évre vonatkozó látogatottsági előrejelzés több mint két százalékos csökkenést jelent 2023-hoz képest. 

Vízkereszt után a szállodák kihasználtsága valamivel alacsonyabb, de helyenként eléri a 80 százalékot. 

A 2024-es év egészére vonatkozó értékek a becslések szintjén vannak, a teljes adatot megvárjuk. A jelenlegi, nyári hónapokra épülő előrejelzés 2023-hoz képest csökkenést jelent, de a téli forgalom ezt az eredményt befolyásolhatja. Ez összességében 2,4 százalékos csökkenést jelent 2023-hoz képest, de pozitív meglepetés is várható. Mindenesetre 2020 óta folyamatosan sikerül növelni a látogatók számát és a szállodák kihasználtságát"

 - értékelt Blašková. 

Az elszállásolt látogatók várható számának nagyjából 69 százaléka belföldi, a többit külföldiek teszik ki. Az igazgató országok szerint három csoportra osztotta a tavalyi látogatókat. 

Kapcsolódó cikkünk

Az elsők azok az országok, amelyekből folyamatosan növekszik a látogatók száma, és az elszállásolt látogatók száma már meghaladja az eddigi legjobb, 2019-es évet. 

„Ezek olyan országok, mint Lengyelország, Magyarország, Litvánia és Románia”

 – részletezte. 

A második csoportba azok az országok tartoznak, amelyekből nem növekszik a forgalom, és nem érték el a 2019-es számokat. Ezek Csehország, Németország, Ukrajna és Izrael. 

A harmadik csoportba azok az országok tartoznak, ahonnan az érkezők vonatkozásában tavaly még nem értük el a 2019-es szintet, de a számok magasabbak, mint 2023-ban. Ez azt jelenti, hogy jó úton haladunk, és ez a látogatószám növekedhet az elkövetkező években. Nagy-Britanniából és az USA-ból is érkeznek látogatók, akik az első tízben vannak"

 - tette hozzá Blašková. 

A napokban kicsit kiürült a Magas-Tátra, de nem teljesen, főleg külföldi turistákat lehet látni a már említett országokból, és a lengyel mellett magyar nyelvet is nagyobb mértékben hallani. A közelgő csehországi és lengyelországi, majd szlovákiai szünidőkkel kapcsolatban a tátraiak a sízés iránti növekvő érdeklődéssel számolnak az ottani üdülőhelyeken. 

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?