Szülők nélkül nőtt fel, most egyedül neveli gyermekeit a 38 éves Anka

Anna Fogošová

A háromgyermekes eperjesi édesanyának, a 38 éves Ankának nehéz sors jutott. Meg kellett élnie édesanyja elutasítását, szeretett nagyszülei halálát, és gyermekotthonban nőtt fel. De akkor még nem is sejtette, hogy még nagyobb megpróbáltatások várnak rá, és küzdelem a saját gyerekeiért.

Az eperjesi Anka korán elvesztette édesapját. Édesanyja nem érdeklődött iránta, és elhagyta őt. Nagyszülei viselték gondját, de amikor a nagyanyja meghalt, nagyapja pedig súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, Anka hétévesen gyermekotthonba került. Csakúgy, mint a nővére. Elválasztották őket egymástól, és azóta nem találkoztak. Egyedül maradt. Úgy tűnt, minden jóra fordul, amikor férjhez ment, és három gyönyörű gyermeke született: Kristínka (17), Paľko (14) és Peťko (9). Csakhogy a boldogság nem tartott sokáig.

A férje talált magának valaki mást, nem érdeklődik irántuk, és ő a gyerekekkel együtt egy bántalmazott nőknek fenntartott krízisközpontban kötött ki. Ott egy szobában zsúfolódtak össze, a konyhán és a fürdőszobán az intézmény többi lakójával osztoztak. Nem hagyhatta magára a kicsi gyerekeit, így nem tudott elmenni dolgozni sem. Nagyon kevés pénzből tengődtek. A helyzet akkor javult valamelyest, amikor munkát talált magának.

Anka Fogošová

A központban való tartózkodásuk határideje azonban lejárt, és saját lakást kellett keresnie. „Egy ideig egy egyszobás lakásban éltünk. A gyerekek a szobában aludtak, én a konyhában. De ahogy nőttek, nagyobb lakás után kellett néznem, hogy legalább a kamasz lányomnak legyen egy kis magánélete. Ráadásul penészes is volt a lakás” – meséli az okát annak, miért keresett egy másik albérletet egy Eperjes melletti faluban.

„Havonta 700 eurót fizetek az albérletért. De megbetegedtem, munkaképtelen vagyok, csak táppénzt kapok. Még arra sincs pénzem, hogy kifizessem a gyerekek ebédjét az iskolában” – panaszkodott, hozzátéve, hogy az iskolai menza vezetőjéhez kellett fordulnia, hogy elintézze a gyerekek étkeztetését, és majd kifizeti, ha lesz rá pénze.

Tény, hogy a múlt hónapban Anka 240 euró táppénzt kapott. Az állam emellett 300 eurós tartásdíjat fizet neki a férje után, valamint 180 eurót a három gyermeke után. „Ez összességében kevesebb, mint amennyit a lakhatásra kell fizetnem” – tette hozzá kétségbeesetten. És bár tud olcsó ételeket főzni, és a gyerekek nem igényesek, az iskolába utazni kell, tandíjat kell fizetni, iskolai felszereléseket és ruhákat kell venni. „Nehéz elmagyarázni, hogy min megyek keresztül nap mint nap” – taglalta kétségbeejtő helyzetét.

Anka és gyermekei állandó lakhelye az eperjesi városi hivatalban van. Benyújtotta a kérelmét szociális bérlakásra is, és várólistán van, de fogalma sincs, mikor lesz olyan szerencsés, hogy saját tető legyen a feje felett: „Feleannyit fizetnék, és ami megmarad, az a gyerekeimnek jutna.”

Anka történetének legszomorúbb ténye, hogy édesanyja külföldön él. De ahelyett, hogy segített volna a lányának, inkább segítséget kért tőle. „Megtudtam, hogy Svájcban él. Sikerült felvennem vele a kapcsolatot. De ahelyett, hogy segítséget kaptam volna tőle, azt akarta, hogy utazzak ki hozzá és gondozzam őt. Elmondtam neki, hogy akkor hagyott magamra, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, így mostantól kezdve nincs anyám” – mesélte keserű tapasztalatait az anyjával kapcsolatban.

(pluska.sk)

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?