Most már a HIM a jelölt

Zenei berkekben nagy érdem, ha felkérés érkezik filmzene készítésére vagy előadására. A legnagyobb érdem kétségkívül James Bond-film betétdalát komponálni, énekelni. A szakmát és a közönséget egyaránt élénken foglalkoztatja, hogy ki lesz a befutó a sorozat következő részében. Eddig Amy Winehouse volt a legesélyesebb.

Július elején David Arnold – aki a James Bond-sorozat legutóbbi négy betétdalát felügyelte – megerősítette azokat a híreszteléseket, melyek szerint a brit Amy Winehouse-t szeretnék megnyerni a 2008 novemberében bemutatásra kerülő huszonkettedik részhez. „Amy második nagylemeze, a Back To Black messze a legjobb az elmúlt év terméséből. Szerintem az énekesnő ideális választás volna. Nemcsak énekelheti, hanem el is készítheti a felvételt” – nyilatkozta Arnold. Azóta viszont sok víz lefolyt a Temzén. Amy manapság leginkább az alkoholizmusa és kábítószer-függősége kapcsán kerül a reflektorfénybe, bár érdekes mód, az egészségi és mentális problémái pozitív hatással vannak a karrierjére, a mai napig kitűnően fogy mindkét albuma. (A Back To Black a héten a negyedik, a 2003-as Frank című a 37. helyen szerepel a brit eladási listán.) Az énekesnő problémáinak ismeretében várható volt, hogy Arnoldék új jelölt után néznek. A HIM lehet a befutó, már fel is vették a kapcsolatot a finn rockegyüttessel.

Mint ismert, a filmsorozat előző részéhez, a tavaly novemberben bemutatott Casino Royal címűhöz készült először rockos betétdal. David Arnold és Chris Cornell szerzeménye, a Chris Cornell által előadott You Know My Name nem lett átütő siker. Ez egyébként nem meglepő. Az utóbbi betétdalok közül csak az 1995-ös részhez rögzített GoldenEye című maradt fenn – Tina Turner slágere máig a rádiók műsorán szerepel. Az azóta készült felvételekre: Sheryl Crow, a Garbage és Madonna betétdalaira ma már kevesen emlékeznek. Nem váltak slágerré, és csak elvétve hallhatók a rádióban. Ez azonban az előadóknak bizonyára nem okoz álmatlan éjszakákat, hiszen a lényeget kipipálták: énekeltek James Bond-filmben, és ez a lényeg. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?