Minden rendben körülötte, boldog

Czinkóczi Zsuzsa a rendezőnő alteregóját, Julit, az öntudatos kamaszlányt alakítja a filmben. Az ő lázadása tükrében látjuk a kiépülő sztálinista rendszer hazugságait, a Szovjetunióból importált diktatúrát.

Kitől vagy honnan tudta meg, hogy a Napló gyermekeimnek ismét ott lesz Cannes-ban?
A párom említette, hogy hallotta a rádióban. Természetesen nagyon jó érzés, sőt fantasztikus egy ilyen maradandó értékű alkotás részesének lenni. A Napló-trilógia egyébként is a szívem csücske. Három ilyen filmben szerepelni igazán megtisztelő. Nagyon fiatalon, iskolás fejjel kezdtem el a forgatást Mártával. Az évek múlásával mindegyik rész mást jelentett. Az első Naplóban sok mindent Márta magyarázott el a forgatás szüneteiben. Hogy volt, mi történt akkor, hogyan élte át az eseményeket. Sokat mesélt erről. Megrázó érzés volt számomra sok minden, amit át kellett élnem abból, amit ő élt meg egykor.

A nyolcvannégyes cannes-i premier után több mint ötven ország vette meg a filmet. Az Árvácska után ez volt a második nagy munkája, amelyet világszerte láthattak a nézők. Ilyen széles spektrumú bemutatkozási lehetőség a hivatásos színészek közül is csak keveseknek adatik meg.
Ez valóban óriási dolog volt. Hatalmas sikert futott be a film, nyolcvannégyben én is eljutottam vele Cannes-ba, de az utóélete már nélkülem zajlott. Hallottam róla, örültem neki, és vitt tovább az élet.

Fesztiválon először Karlovy Varyban volt, az Árvácskával. Vannak még ezzel kapcsolatos emlékei, vagy az idő múlásával már minden elhalványult?
Nyolcéves lehettem akkor. Ami megmaradt: a felnőttek elmentek városnézőbe, és vettek nekem is egy érdekes ivópoharat, amelynek olyan… csőre volt! Nem értettem, mi a fantasztikus benne, de Ranódy Laci bácsi, az Árvácska rendezője azt mondta, ez tényleg különleges. Ha az, hát az, gondoltam. És mentünk gyógyvizet kóstolni. És emlékszem a ruhámra is. Piros-fehér pöttyös volt. Kicsi voltam, nem tudtam felmenni a hatalmas színpadra, hát felraktak. És meghajoltam, rengetegen tapsoltak. Életem első ilyen élménye volt.

Kubába is elvitték az Árvácskát.
Teheránban is volt, ahol a legjobb gyermekalakítás díját nyertem el. Oda már nem jutottam el, de az emlékplakett mellé pénzt is kaptam. Felhoztak Pestre, ünnepélyes keretek között adták át a díjat. Ranódy Laci bácsi ismerte a körülményeimet, tudta, hol és hogyan élünk. Azt akarta, hogy kapjak valami kézzel foghatót. És mivel nem volt tévénk, azt vettek. De villany sem volt a tanyán, ahol laktunk, ezért akkumulátort is vettek a tévéhez, ami hosszú ideig működött. Az nagyon szép ajándék volt, annak nagyon örültem. Kubába azért nem vittek el, legalábbis ezt mondták, hogy ott nagyon meleg van, és az nekem nem lett volna jó.

A berlini fesztiválra is Mészáros Márta filmjével jutott el.
A Napló gyermekeimnek után jó ideig nem forgattam, aztán megszületett a fiam, Tamás. Pici baba volt még, amikor kiutaztam Cannes-ba. Fantasztikus élmény volt végigmenni a vörös szőnyegen, de a harmadik nap után szóltam Mártának, hogy szeretnék hazajönni, nekem a fiam mellett a helyem. És haza is jöttem. A viareggiói fesztiválon is a Naplóért kaptam meg a legjobb női alakítás díját, de már oda sem mentem el, hiszen akkor már másik életem volt a babával. Márta vette át a díjat Federico Fellinitől.

Nagynevű partnerekkel játszott a filmben. Bánsági Ildikó alakította az édesanyját, Anna Polony, a lengyelek jeles színésznője Magdát, a nevelőanyját, aki kételyek nélkül építi a szocializmust, Jan Nowicki a szabad szellemű Jánost, Magda rokonát.
Bánsági Ildikó élettel teli, fiatal, gyönyörű nő volt az én szememben. Kamaszként a bája, a vidámsága fogott meg. Göndör fürtjeinkkel, arcvonásainkkal még hasonlítottunk is egymásra. Anna Polony konzervatívabb nőtípus. Vele ráadásul nem beszéltünk egy nyelvet. Én ezt sosem fogom tudni megmagyarázni magamnak… úgy kommunikáltunk, hogy minden működött köztünk színészileg. Marina Vladyval is játszottam az Ők kettenben. Összemondtuk a szöveget, lepróbáltuk a jelenetet, dolgoztunk rajta. Igyekeztem úgy megoldani minden helyzetet, hogy az összhangban legyen a partnerem munkájával. Hogy a végszó is jó legyen, és érzelem is legyen benne. Jan Nowickival több filmben összekerültem. A Napló előtt az Olyan, mint otthonban és az Ők kettenben. Janek nagyon kedvelt. Mártával örökbe is akartak fogadni kislánykoromban.

Mészáros Mártával legutóbb 2017-ben, az Aurora Borealis – Északi fény című filmben dolgozott. Ma mennyire szoros a kapcsolatuk?
Nem vagyunk napi kapcsolatban, de beszélünk néha. Én sosem éltem Pesten, és a szakmától is elsodort az élet. Márta is, én is benne vagyunk egy körforgásban, mindenki teszi a dolgát, közben szalad az életünk. Keveset beszélünk és ritkán találkozunk azokkal, akik igazán fontosak számunkra.

Évek óta egy jól menő takarítóvállalat élén áll. Ez az állandó bevételi forrása.
Rendben van az életem. A párom sem, a munkám sem változott az évek során. A fiam is rendben van. Itt él a közelemben, Kecskeméten. Ő is megtalálta a számításait. Nem vagyok még nagymama, egyszer biztosan az leszek.

A Móricz Zsigmond regénye nyomán forgatott Árvácskát, amellyel valósággal berobbant a magyar filmbe, megrendítő alakításával pedig örökre beírta a nevét a magyar film nagykönyvébe, mikor látta legutóbb?
Nagyon régen. Évekkel ezelőtt.

Lelkét féltve nem meri megnézni?
Olyan sokszor láttam, hogy mindig nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy azokat az érzéseket váltsa ki bennem, ami nekem jó. Hogy ne egy sablon legyen, hanem újra rácsodálkozzak bizonyos dolgokra, jelenetekre. Mert akkor törnek fel az igazi emlékek. Ha több év elteltével látom újra magamat valamelyik filmben, az mindig kellemes érzés.

S a régi élete, a tanyasi lét milyen érzésekkel tör fel az emlékeiből? Könnyes nosztalgia kíséretében, vagy már rég le is zárta életének ezt a fejezetét? Megszenvedte, de már túltette magát rajta, nem akar foglalkozni vele, mert azt mondja, nincs mit visszasírni belőle, vagy ha mélyen belegondol, rájön, volt azért annak is egyfajta szépsége?
Nehéz kérdés. Köztudottan nem volt könnyű gyerekkorom. Tanyán élni, apa nélkül, ínséges körülmények között eléggé megviseli az embert. Ami kellemes emlék a gyerekkoromból, azok a forgatások. Jöttek értem, elvittek, a munka végén pedig hazaszállítottak a filmesek. Én a tanyát sosem szerettem. Valahogy mindig rossz érzéseket hívott elő belőlem.

És a piros bicikli, amivel Ranódy László lepte meg egy nehéz jelenet leforgatása után?
Az igen! Annak nagyon örültem. Vágytam rá, és megkaptam. Nagyon szép ajándék volt.

Kecskeméttől, ahol már rég kertes házban él, messze van a tanya?
Nincs olyan messze.

Előfordul, hogy hirtelen vágyat érez körülnézni arrafelé, látni, mi maradt a régi életéből?
Pár hónappal ezelőtt úgy hozta az élet, hogy Jászszentlászlón kellett keresztülmennem.

Hány év után?
Meg sem tudom mondani. Átutazóban jártam már arrafelé. De most ez pont úgy volt, hogy egyedül ültem a kocsiban, időm is volt, és mivel elintéztem a dolgomat, ahogy beértem a falu határába, azt mondtam, na most akkor végigmegyek szépen az ismerős utcákon.

Bátran, könnyű szívvel?
Addig, ameddig. Elmentem az iskolához, megkerestem a tanító néni házát, ahol sokat laktam, és a mama házát is látni akartam. Már elég romos, sajnos. A falu szélén egyszer csak ott álltam, azon az úton, amelyik a tanyához vezet. Hosszasan hezitáltam, hogy menjek, ne menjek, megnézzem, ne nézzem? Ötvennégy éves vagyok.

Hány éves volt, amikor beköltöztek a faluba?
Tizennégy. És most éreztem először, hogy talán bekanyarodnék, és megnézném a tanyát. A falun ugyan végigmentem, de a tanyára már nem volt erőm kihajtani. Az egész gyerekkorom oda köt, mégsem bírtam elindulni.

Van rá magyarázata, miért nem?
Nem éreztem ennek a melegségét. Úgy látszik, még mindig nincs erőm hozzá. Lehet, hogy öt-tíz év múlva már más lesz, mást érzek majd, és menni fog, könnyebb szívvel járok majd arrafelé, de most még mindig nem megy. Hiába próbálkoztam.

A szerző a Vasárnap munkatársa