Csak a filmben volt Árvácska

Ranódy László 1976-ban bemutatott remekművével Karlovy Vary fesztiválján rangos díjat kapott. Azóta eltelt negyven év. A nehéz sorban élő, érzékeny lelkű tanyasi kislány, aki később a cannes-i mustrára is eljutott, az olaszországi Viareggio fesztiválján pedig Federico Fellinitől vehette volna át a legjobb női alakítás díját - ha Kecskeméten időben „megtalálják“ -, ma kettős életet él. Főállásban takarítóvállalatot üzemeltet, időnként pedig kamera előtt áll. Nemrég újra Mészáros Mártánál játszott az Északi fény című filmben. 

- Milyen időközönként képes újranézni magát az Árvácskában? Elmúlik úgy egy év, hogy egyszer sem látja a filmet? 

Eltelt már tíz-húsz esztendő is anélkül, hogy láttam volna. Máskor meg éppen hogy csak belenézek, ha valamelyik tévécsatorna adja. De már nem magamat nézem, hanem a filmet. Kívülállóként. Mintha benne sem lennék. A végére aztán nagyon megdobogtatja a szívemet. Jó érzés. Már azt tudom mondani, hogy jaj, de édes voltam! Ehhez ennyi év kellett. Én ezzel a filmmel nőttem fel. Örökre benne marad az életemben. 

- Ranódy László az egész országot bejárta annak idején, hogy megtalálja azt a kislányt, aki a legmegfelelőbb lehet a lelencházból kikerült Csöre szerepére. Egy Kecskemét melletti tanyán aztán gyöngyszemet lelt a sárban. A neheze azonban ezután kezdődött. Be kellett lépnie egy szívszorító történetbe. Bravúros játékával aztán a fél világot meghódította. Hogyan ment végig a rendező által kijelölt úton? Milyen érzelmi trükköt alkalmazott Ranódy László? 

Persze hogy voltak nehéz jelenetek! Laci bácsi azonban rávezetett arra, hogy mindenért meg kell dolgozni. Még a forgatás legelején megkérdezte, mi az, amit nagyon szeretnék, amire a legjobban vágyom? Tanyán laktunk, mindenhova gyalog jártam, akkor jött divatba a kempingbicikli. Nekem egy új, piros kerékpár volt minden álmom. Laci bácsi meghallgatott, és elmondta, hogy az életben mindenért keményen meg kell dolgozni. Vagyis ha elvégezzük a feladatunkat, akkor a film végére megkeressük a kerékpár árát. Képzeletben darabokra szedte a biciklit, és ha úgy ítélte meg, hogy a gyereknek erősen koncentrálnia kell, mert nehéz jelenet következik, figyelmeztetett, hogy most a kerékért, az ülésért, a pedálért, a csengőért, tehát mindig valami másért dolgozunk. Értettem őt. Tudtam, hogy a részek már megvannak, csak majd össze kell rakni a biciklit. A forgatás utolsó napján,amikor már égett a ház, betolták a piros kerékpárt. Az volt nekem a gyönyörűség. A mennyország. A tökéletes boldogság. 

- De azokat a helyzeteket például, amikor Zsabamári a fejét püföli a szögedi papuccsal, vagy amikor Nagy Anna parazsat tesz a tenyerébe, lelkileg hogyan viselte? 

Egyik jelenet miatt sem szenvedtem. Ami nagyon megviselt, az a temetőbeli éneklés volt. 

- Rosszul érezte magát a sírok között? 

Nem szerettem azt a jelenetet. Idegesítő volt számomra. Nem éreztem jól magam, mert nem tudtam szépen énekelni. Nem volt önbizalmam. Vagy nehezen viseltem azt is, amikor dinnyével a fejemen kellett szaladgálnom a réten. Folyt végig a testemen a ragacsos lé, miközben futottam a nagy kalászban. Fizikailag volt rossz, mert mosolyognom kellett. 
 - Bihari József jelenléte mennyire volt megnyugtató a temetőbeli jelenetben? 

Annyi szeretet volt benne! Nekem nem volt se nagyapám, se nagyanyám. Ő meg úgy fogta a kezemet, mintha az unokáját vezetgette volna. 

 - A lelencházban Molnár Piroska tekintetéből érezhette meg először, hogy fordul a sorsa. 

Vele azóta nem is találkoztam. A melegséget éreztem belőle, ahogy hozzám ért. Emberileg is ezt sugározta, nemcsak játékból. 

- Nagy Anna? 

Ő is kedves volt. Engem ott mindenki szeretett. Televíziónk sem volt a tanyán, én elképzelni sem tudtam, hogyan lesz abból film, amit csinálunk. Nem éreztem a súlyát ennek. 

- Moór Mariannától egyetlen jó szót sem kap a filmben. 

Őt is nagyon szerettem. Annyira kimutatta, mennyire nehezére esik megpofozni, fojtogatni. Láttam, hogy szenved miatta. Én nyugtattam, hogy nem kell aggódnia. Biztattam őt, hogy tessék egy nagy pofont adni, és túl leszünk rajta! Utána vittek a büfébe csokoládézni. A lelki világomat ápolgatták. 

- Szacsvay László, Horváth Sándor, Madaras József? 

A férfiak akkor kevésbé hatottak rám. 

- Móricz Zsigmond regényét évekkel később sikerült elolvasnia? 

Tizenegy-tizenkét éves lehettem, amikor a tanító néni, aki mindig mellettem volt, vigyázott rám, segített, úgy gondolta, eljött az idő, olvassuk el. Sokat laktam náluk, emberileg is közel állt hozzám. De nem sírtam a könyvön. Csak az ismert jelenetek ugrottak be, hogy mi azt csináltuk, de nem érintett meg olyan szinten! 

- És Karlovy Vary? 

A fesztivál? Nyolcéves voltam. A piros pöttyös ruhámra emlékszem, meg a sétákra. És hogy a gyógyvíznek nagyon rossz íze volt. 

- Hány éves koráig élt a tanyán? 

Tizennégy voltam, amikor eljöttem onnan. 

- Nem húzza vissza semmi? A csend, a természet? 

Nekem a tanya negatív élmény. Hidegben bicikliztem, fáztam, kályhában tüzeltünk, melegíteni kellett a vizet, nem volt villany, fürdőszoba. Már az is nagy különbség volt, hogy ott lakhattam a tanító néni lakásában, nem még a szállodák! Hosszú évekig még gondolni sem akartam a tanyára. Aztán tíz évvel ezelőtt összeköltöztem a mostani párommal, közös jövő, közös út, közös minden, és akkor éreztem úgy, hogy nem város, nem lakótelep, sem sorház, de nem is a puszta közepe, a világvége, hanem csak külterület, város széle. Kecskemét peremén meg is találtuk ezt a helyet. Családi ház kerttel. 6500 négyzetméter a telek, gyümölcsfákkal. Visszamentem a gyökerekhez, mondhatnám, csak kényelmesen, komfortosan élek. 

- Ők ketten. Mészáros Márta filmje Marina Vladyval, Vlagyimir Viszockijjal, Jan Nowickival. 

Mártának rengeteget köszönhetek. Hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztam vele. De ezekhez a nagy színészekhez nem úgy közeledtem, mint a sztárokhoz. Nem is tudtam, kik ők. Gyerek és felnőtt letisztult kapcsolata volt a miénk. Marina Vladytól irhabundát kaptam ajándékba. Mindkét húgom, az egész família végighasználta. Korábban nem is láttam ilyen kabátot, abban tényleg nem fáztam télen. Mindamellett, hogy gyönyörű volt. 

- Évekkel később Maia Morgensternnel játszott A hetedik szobában. 

Akkor elég rossz passzban voltam. Az életemmel, magammal. Felhívtam Mártát, hogy… 

- … segítsen? 

Ez így nem hangzott el. Egyszerűen nem éreztem jól magam. Azt hittem, összedől a világ körülöttem. Nem tudtam, hogyan tovább, mi lesz velem. Márta azt mondta, két hét múlva indul Lengyelországba forgatni, menjek vele, keressek pénzt, közben feltöltődöm, és valahogy megoldódik az életem. 

- És megoldódott? 

Igen. És lett egy hatalmas élményem. Nekem úgy effektíve nagyon kevés ember segített, mint Márta. Időnként utánam nyúl. Nem vagyunk napi kapcsolatban, mégis úgy érzem, hogy itt áll mögöttem. Bármit mond, bármit tanácsol, tudom, hogy jól látja a világot. Az úgy van, ahogy ő mondja. Feltétel nélkül szeret. Kezdettől fogva. Miklós bácsi is nagyon kedves ember volt. Jancsó Miklós. De a színészei is. Tarján Györgyi, Cserhalmi György. 

- Amerikai rapszódia, Scarlett Johansson? 

Láttam, éreztem a kettőnk közti különbséget. Magamat az ő korában, és az ő akkori énjét. Sokkal tudatosabb volt, mint én, aki ösztönös lényként forgattam. Ő tudatosan mozgott a pályán. Bűbájos kislány volt. A forgatás végén megajándékozott egy selyemsállal, amit azóta is őrizgetek. 
 - Az Északi fényben mekkora szerepet kapott? 

Nem nagyot. De Mártánál lenni mindig nagyon jó, függetlenül a szerep nagyságától. Egyszerűen szeretek a közelében lenni, vele dolgozni. Nekem az mindig feltöltődés, óriási öröm. 

- Mészáros Mártával a Karinthy Színházban is dolgozott már. A Cabiria éjszakái című Fellini-film színpadi változatában egy könynyűvérű nőt játszott. 

Kellemes emlék. Megtudtam végre, hogyan működik a színház belülről. Addig csak halvány elképzeléseim lehettek. 

- Kecskeméten is van színház. Oda már hívták? 

Soha. Szerencsére úgy megyek el a gyönyörű épület előtt, hogy nem dobogtatja meg a szívemet. 

- Most akkor főnöknő? 

Relatíve. 

- Ott áll egy takarítócég élén. 

De megyek én is, ha kell. Rajtam nem fog ki a munka. A múltamból nem tudnék megélni. Dolgozni kell. Gályázunk. Mindenki. Felnőtt a fiam, elmúlt harminc, önálló életet él a párjával Angliában. Én mindig két lábbal álltam a földön. Racionális vagyok. Kábé tíz éve nyugalom, kiegyensúlyozottság, biztonság az életem. Most már tényleg elmondhatom: jó nekem.